Hét szép história

Előszó

Részlet:
JOVENIANUS CSÁSZÁR TÖRTÉNETE.
Jovenianus császár igen hatalmas császár volt. Olyan nagyon hatalmas, hogy maga sem tudta, hány országon császárkodik és hány király, fejedelem és herceg lesi a parancsait. Olyan nagyon hatalmas volt, hogy nem is szeretett gondolni másra, csak az ő nagy hatalmára. Addig-addig forgatta fejében az ő nagy hatalmát, hogy lassankint már azt kezdte hinni magáról, hogy ő talán nem is ember, hanem valami nagyobb, mert hiszen ember talán nem is lehet olyan nagyon hatalmas, mint amilyen ő. Mikor először gondolta ezt, akkor megijedt a gondolatától, félt, hogy az Isten megbünteti kevélységéért. Mikor másodszor jutott eszébe, akkor még félt egy kicsit, hanem azért elmondta a gondolatát udvari embereinek, bár tartott tőle, hogy kinevetik érte, vagy gőgösnek fogják tartani. De az udvari méltóságok áhítatos arccal hallgatták a császár szavait és azt mondták, hogy igaza van.
- Felséges császárom - mondta a főudvarmester - én már régóta gondoltam ezt, de nem mertem kimondani.
- Én már akkor tudtam ezt - mondotta a testőrség főnöke - amikor a trónra léptél, felséges uram. De nem mondtam, mert ismertem szerénységedet és nem akartam megpirítani arcodat.
Az udvari költő, aki ott állt a trón mellett, csendesen jegyezte meg:
- Én már a császár születésekor megéreztem, hogy embernél nagyobb jött a világra. Egy panegirikus költeményt is írtam erről. Vissza