Hét év Szibériában

Előszó

Az itt fekvő könyv egy sokat szenvedett, de a legnagyobb nyomorúságok és megaláztatások között is igazi férfiúi erővel és méltósággal megáldott embernek őszinte, közvetetlen megnyilatkozása.
De nemcsak ennyi. Ez a megnyilatkozás egy valóban hivatott tollnak művészi munkája. A könyv szerzője eddig - tudomásom szerint - nem foglalkozott írásművészettel. A kardot - mint katona - tudta ugyan forgatni emberül, de arra talán maga sem gondolt soha, hogy valaha íróvá legyen. És ezzel a könyvvel azzá lett. Több a műkedvelőnél, mert sajátos írói egyéniség bontakozik ki e műben - akár felfogását, akár stílusát tekintjük. Előadásának formái - minden mesterkéltség, minden cikornya nélkül - olyan tetszetősek, olyan megkapóak, hogy ilyeneket csak Isten-adta írói tehetség tud produkálni.
A világháború hadifoglyai közül többen megírták már élményeiket, tapasztalataikat, szenvedésüknek megrázó történetét - de talán senki sem tudott értékesebb munkát nyújtani a közönségnek, mint ennek a könyvnek írója. Olvasva ezeket a lapokat, az ember sok helyen hajlandó volna azt hinni, hogy a költői képzelet, a messziről jött ember nagyotmondása színezte ki az elbeszélést. Ám, aki ismeri a szerzőt, s tudja felőle, hogy az igazmondásban is milyen talpig férfi: az nem fog kételkedni abban, hogy könyvében nincs túlzás, nincs egyoldalú beállítás, nincs elferdítés, hanem a színtiszta igazságot rajzolja az író s ennek megfelelően váltakoznak a képen rikító színek rettentő sötét foltokkal. Vissza