Hét Bagoly/Boldogult úrfikoromban

Előszó

Kevés magyar író tudott mindmáig annyira bűvölni prózájával, költőiségével, sőt, néha csak a hangjával is, mint Krúdy Gyula. A vörös postakocsi, a Boldogult úrfikoromban, a Hét bagoly, a Szindbád-novellák írójának prózája egy sajátos költőiség zenéjét zárja magába, álmokat, andalító káprázatokat, regényes és mélabús képzelődéseket idéző zenét, - Krúdy olvasói erre a zenére figyeltek föl, arra a sokat emlegetett, mélabús "gordonkahangra", mely utánozhatatlan bájjal, varázzsal telíti írásait. Ez a hang egy sajátos világot is idéz: hősöket és színtereket, helyzeteket és érzelmeket, aminőkhöz hasonlókat a kortársaknál és az elődöknél egyaránt hasztalan keresnénk. A Krúdy-hősök, az Alvinczi Edvárdok és a Rezeda Kázmérok körül új életre támad a magyar romantika, s hangulatainak forrásai a nyírségi tájban, a felvidéki városok utcáin, a Bakony, a Balaton-mellék szőlőiben, - de leginkább mégis Budapest színterein, a Várban, a Vízivárosban, Óbuda alacsony házsorai és orgonás kisudvarai közt, a Svábhegy és a Rózsadomb kocsmáinak magányában, a Zugliget őszi fasorainak csendjében fakadnak föl. A Krúdy-művekből áradó dallam azonban nemcsak a mélabú és a nosztalgia témáit kíséri, hanem azokat a sokkal életszerűbb, gazdagabb, valóságosabb képeket, jeleneteket is, melyek a Józsefváros, a Ferencváros kispolgárainak, kisembereinek sorsát, vagy a pesti éjszaka alakjait, társadalmon-kívüli figuráit állítják elénk. Krúdy bensősége, lírája, csodálatos nyelve, eredeti és képzeletdús stílusa kétféle témakörnek, egy álomszerűbbnek és egy valóságosabbnak kifejezésére szolgál. De mindkettőből ugyanazt a megejtő, felejthetetlen, utánozhatatlan dallamot tudja kibontani.
Ez a dallamvalójában: hattyúdal. Egy osztály, egy életmód és életszemlélet, - egy irodalmi hagyomány kései, magános hattyúdala. Vissza