Leszállott a páva

Előszó

Részlet a könyvből:
Pozsony a túlsó parton

Ezen az éjjelen még nem húnyta le a szemét. Ijedten hasalt a párnák közt és a fejére húzta a takarót. Figyelt, hogy mi történik odakint a téren, ahonnét a márványlovon ülő Mária Terézia nézte a Duna túlsó partján táncoló fákat és a ködben úszó csallóközi táj felé vágtató szakadozott felhőket. Kegyetlenül fujt a szél és úgy dudált a szűkebb utcákon, mint a nyállal telt kürtből hirtelen és akaratlan kiszabadult hang. Zuhogott az eső és néha-néha egy-egy bizonytalan puskalövés csattant a sötét távolból. Az este hallotta, vacsora közben, hogy a csehek Pozsony határában állanak. Nyolc esztendős múlt ősz elején és mert legfogékonyabb gyerekkorát a világháború négy esztendeje felhőzte be lángvörös, érdekes és megfejthetetlen emlékkel, értette némiképen ennek a szakszerű mondatnak velejét: a csehek Pozsony határában állanak. Félt, de nem azzal a félelemmel, amely üres, sötét szobában rohanja meg az embert, torkot fojtogatón, hanem szomorúan és csendesen, mint a vértanúk az oroszlános arénában a gyors halálért és csendes végért imádkozva. Úgy érezte, hogy Pozsony lassan eltűnik a ködben és ő egyedül maradt az ágyban, egy távoli pusztán, ahol csak a hold süt és fület hasító a csend.
Kint a konyhában már égett a tűz. A félig betámasztott ajtón besurrant a testes tűzhelyben lobogó lángok izzásának piros fénye. Nagymosásra készült a ház és éjfél óta fűltek az edények az izzó kályhalapon. Vissza