A pozsonyi három barát

Előszó

Részlet:


Ebédkor esett. Sűrű, fürge zápor szakadt le az égből. Aztán hirtelen kitisztult Dévény fölött. Az ég törékeny kékre vált. A Duna gőzölögve folyt a partok között és a házak tetején kis szivárványszínű ködpamacsok lebegtek. A csatornák lassan elnyelték a vizet és a kávéházak elé megint kirakták a kerek asztalokat. Csendes, unalmas nyáreleje volt. A Mihálykapu felől jöttünk a városba. - Megint kikapcsolták a telefónomat - mondta Bert Steinweg. Aztán megvetően morgott egyet és belémkarolt. A névjegye szerint ügyvéd volt. Valójában költeményekkel foglalkozott és abból élt, hogy az apjának jövedelmező ecetgyárai voltak Sziléziában. Az árnyékos oldalon mentünk. Két óra lehetett. Három lány rohant le mellettünk. Az egyiknek karján színes kalapdoboz hintált. Ránk nevettek egy pillanatra. Megálltunk. A lányok óvatosan lépkedtek a nedves aszfalton és az utca sarkán a nap jótékonyan átvilágított lenge, nyári rongyaikon.
- Sok a formás láb Pozsonyban - vélte Bert és sokáig nézte a lányokat.
Valóban, Pozsonyban sok volt a formás láb. Ez különöskép éjjel jutott eszembe, amikor többet ettem a szokottnál. Ilyenkor sohasem tudtam elaludni. Szobám ablakai a parkunkra nyiltak. Lent, a ház körül, puszpánok zöldeltek. valahogy temetőszaga volt mindennek. Az anyámra gondoltam ilyenkor, aki az apámmal és testvéreimmel a Dunántúl élt sűrű csillagok és sötétkék bodzabokrok tövében. A hold áttört az ecetfákon és befolyt a szobába. A torkom kiszáradt. Villany. A házban nem volt villany. A nénim, akinél laktam, félt a rövidzárlattól. És utálta a technikát, miután személyesen ismerte Petőfit és a zongoráján Liszt játszott négykezest Hummellel. Vissza