A három jómadár

Előszó

Részlet a műből:

"Jól választották meg buvóhelyüket.
Valahol a nagy Mexicói sivatag közepén, mely még a maga vad sivárságában is változatosabb erdőknél, mezőknél, folyóknál, feküdt a tanyájuk. ezen a tájon a füves steppe csillogóhomokú siksággá változott, mely égetett barna ércként verte vissza a türhetetlen forróságu napsugarakat. Néhány száz kilométerrel arrább, már törpe yuccák nőttek, a nap perzselő hevétől összezsugodott levelekkel; majd hatalmas fensikok: mesá-k narancssárga és bíborvörös délibábjának tündöklő távlatában óriási sziklahátak ködlöttek fel a láthatáron. Varázslatos táj volt ez. Szivárványszínű, aranyos biborhegyláncok vonultak tova a horizonton, hókoszorúzta csúcsokkal. Halálos szélcsendek, ciklonok és tornádók elátkozott vidéke volt, melyet csak az égen szálldosó vad keselyűk népesítettek be. Oyan vidék, mely szinte magából termeli ki a romantikát; ahol máról-holnapra bármi megtörténhetik, amelyet ép ezért buvóhelyül választott a három jómadár.
Még egy valódi, mexikói bandita, moziigazgató, vagy középkori kalandkereső spanyol nemes sem választhatott volna magának különb helyet. Egy mexikói kormányválság idején, mely, mint jól tudjuk, évenként átlag tizenkétszer szokott előfordulni, az akkori elnök, néhány hegyjáró peón szolgája titkos vallomása alapján, ezüst érc után kutatott, a sonorai hegyekben. Mivel azonban kisérletei, néhány hónapi fáradságos kutatás után, nem jártak eredménnyel, az elnök szélnek eresztett gringo munkásait és abbahagyatta a félig megépített bánya kiaknázását." Vissza