A pofám története

Fülszöveg

Tipikus erdélyi könyv, ilyen sors csakis erdélyi embernek juthat ki, akinek folyton vizsgálják a nevét, nemzetiségét, vallását, de még a „pofáját" is, s a politikai széljárástól, az uralkodó eszméktől, áramlatoktól függően hol az egyik, hol a másik néphez, fajhoz vagy társadalmi osztályhoz sorolják s azzal törődnek a legkevésbé, hogy ó minek vallja magát, ténylegesen hova is tartozik. És ezt teszik a háború előtt a román hatóságok, 1940-44 közt a magyar tanügy, de az antifasiszta ellenállási mozgalom épp úgy, mint a proletárállam pártsajtója. S a neve, „pofája" alapján teszik ki az iskolából, szerkesztőségből, deportálják vagy kötelezik alsó fokú rehabilitációs munkára.
Herédi Gusztáv mindezt fanyar humorral, szomorkás fölényességgel mutatja be, egyes jelenetekben. Másokban viszont rendkívül keserűséggel, dühös szenvedéllyel, ostorozó gyűlölettel. E váltakozó hangvétel s a hol izzó, hol nyomasztó légkör sajátos hangulatot kölcsönöz a kisregénynek, élményszerűvé teszi az egész írást s érdekes olvasmánnyá.
Az egyes szereplők plasztikus rajzával, üzemek, iskolák, szerkesztőségek, baráti körök bemutatásával sajátos kolozsvári színezetet, couleur localt is teremt a szerző.
A húszegynéhány évvel ezelőtt írt könyv egyben erős bírálata is az akkori viszonyoknak, a diktatúra nyomott, feszült közéletének, ezért sem jelenhetett meg annak idején. Vissza