Előszó
Midőn bevezetést kell írnom e könyvhöz, szeretnék egy mesét mondani (azért szeretnék, mert Jókai fantáziája kellene hozzá, hogy el is tudjam mondani) mesét mondani a Büvös Hegyről. Az egyik oldalán barlang nyílása, amely titokzatos félhomályával csalogatja a kutató vándort. Aki belép e barlangba, folyókat, alagutakat, aknákat talál, amelyek uj aknákba, termekbe, csodás alakzatok büvös világába vezetik, és minden kutató megtalálja a bűvös hegység gyomrában amire vágyik, amit néha fantasztikus álmai mutogattak, amit sejtelmei igérgettek neki. A föld belsejének minden kincse fel van halmozva itt. A halmos ércek, a fényes arany és a sápadt ezüst, mint a nap és hold süt elbűvölt szemébe. A kristályvizü gyémánt s a fekete gyémánt. Ez a sötétség, amaz a sötétség" kivillanó szeme. A kárbunkulus izzó tekintete, a drágakövek csábos szinei és amit a legújabb tudomány tanit: a rádium és egyéb csodákat reveláló társai. Mind együtt van ebben a bűvös hegységben, mely kivül föld; szikla, itt erdő, ott szőllö, szóval egy közönséges hegy, de méhében csodavilága mindannak, amiért az ember veszedelmeket áll, verejtéket ont, küzködik, él, gyilkol és meghal.
Csak ember volt Jókai Mór is. Közönséges ember, mint mi többiek. Született, járta az iskolát, ember lett és velünk evett-ivott, tűrt, szenvedett és mulatott. És meghalt. Olyan nagy volt, mint a többi közönséges nagy. De aki belépett az ő titokzatos belsejébe, aki könyveit a kezébe vette: annak káprázatos kincsek tárultak ámuló szemei elé.
Ez a könyv pedig, melyet itt a kezedbe adunk, magyar olvasó, hogy megüljed olvasásával Jókai születése napjának századik évforduló ünnepét: ez a könyv néhány kutató vándort mutat fel neked, aki leszállt a Büvös Hegy mélységeibe és felhoz neked mutatót az ott heverő kincsekből.
Jókairól ugy lehet irni, mint a természet tüneményeiről.
Vissza