Előszó
Részlet a könyvből:
A kocsis erősen fogta a gyeplőt és a lovak valóságos riadót verve ki patáikkal a kövezeten, megálltak a kastély bejárója előtt. Az inas leugrott a bakról és heves, szinte...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A kocsis erősen fogta a gyeplőt és a lovak valóságos riadót verve ki patáikkal a kövezeten, megálltak a kastély bejárója előtt. Az inas leugrott a bakról és heves, szinte szemtelen mozdulattal rántotta meg a csöngő lefityegő bronznyelét.
Ezalatt lady Blanchemain egyedül ülve hintajában, a tájat nézte. Az olasz stílusú kertet, elmaradhatatlan ciprusaival, szobraival, szökőkútjaival, szabályos virágágyaival. Az igazi, üde szellőben és nevető napfényben fürdő olasz vidéket. Virágzó gyümölcsfák erdejét, melyben csillogó folyó fut az olajfákkal födött dombok között. A látóhatár szélén hófedte csúcsok láncát, fis túlnan, a messzeség fénylő ködében megvillanó tengert.
- Gyönyörű, igazán gyönyörű, - suttogta elragadtatással lady Blanchemain - és igazán vakok azok, - folytatta gondolatát, - akik ezt a tájat színházi díszlethez, merik hasonlítani.
Ki nem ismeri a tekintélyes, vidám, izgatott, olykor erőszakos, de mindenekfölött jóindulatú és barátságos lady Blanchemaint? Hullámos, ősz haját, gyöngéd, még mindig csinos arcát és sima bőrét az erős csontokon? Ki nem ismeri szép, öreg szemét, mely oly gyöngéden és okosan, oly kíváncsian és gúnyosan tud nézni a fekete, ívelt szemöldök alól? Ez Blanehemain Lujza bárónő, lakik Lussexben, Kensingtonban és San-Remóban.
Vissza