Örök láncok I-II.

Előszó

A regényírók, meglehet, szemére vetik majd ennek a könyvnek, hogy »történelmi munka«, a történetírók, meglehet, könyörtelenül kijelentik, hogy csak regény - és talán mindnyájuknak igaza lesz. Ezekhez a vitákhoz nekem már nincs közöm.
Itt csak annyit akarok mondani, hogy ha egy szerkesztésbeli fogás segítségével iparkodtam a »regény« keretének megadni azokat a kivételes arányokat, amelyekhez az irodalom nem szolgált mintával nekem : azért tettem, mert több szétszórt eseményt akartam belefoglalni, mint amennyit a szokott és kopott módszer megbír - és azért is, mert azt akartam, hogy ez a keret elég nagy legyen bizonyos nagy tanulságokhoz, amelyek a kollektív tényekből kibontakoznak.
Vakmerőség volt nekivágnom az emberi dráma csodálatos összességének, amely az idők folyamán kibontakozott, és megzavarni a bonyolult, homályos, számokkal és meghatározott nevekkel teletömött történelem csöndjét. Eleinte eltévedtem a pontos adatok tömegében. Hiszen éppen erre volt szükség mindenekelőtt : eltévedni, vagy legalább is egyedül lenni, nem hozni magammal semmiféle előre megfogalmazott eszmét, a mű tartalmát vagy formáját illetően. Megpróbáltam rászánni magamat, hogy fegyvertelen buzgalommal, gyöngéd figyelemmel - amelyből a legkisebb elfogultság is kiütközött volna, - fejtsem meg az életet és csak a valóságon csodálkozzam, csak az keltsen izgalmat bennem. Vissza