Henneberg Sándorné Schwell Viktória naplója 1889-ből

Előszó

Vannak kéziratok, könyvek, amelyekről már olvasás közben érezni, hogy megmagyarázhatatlan okok miatt, sajátos hatással bírnak. Még messze van az olvasó a végétől, de tudja, hogy majd ha befejezi, gondosan elteszi könyvei közé, s biztosan feljegyzi annak a nevét, aki netalán kölcsönkéri. Ezek a könyvek nem szükségszerűen remekművek - a szó valós értelmében -, még csak nem is szépirodalmi termékek, csak éppen olyan könyvek, melyek elbűvölnek. És az ilyen jellegű varázslatnak nincs semmilyen mérőműszere, mint ahogy azt sem lehet pontosan eldönteni, hogy a szerző mi módon, milyen eszközök segítségével tudta ezt a hatást elérni.
Nagy a valószínűsége annak, hogy Schwell Viktória most kiadásra került Naplója is az ilyen jellegű olvasmányaink közé fog tartozni. Sima történet, melyet egy 27 éves zombori asszony a múlt század végén, egy Turin-Párizs-London-ban tett utazása kapcsán esténként - jórészt holtfáradtan - papírra vetett. Mivel Naplójának egyetlen sora sem árulja el, hogy azt az utókornak szánta, arra kell gondolnunk, hogy feljegyzéseit kizárólag olyan emlékeztetőnek írta, melynek segítségével, az otthonmaradt családtagoknak és barátoknak később képes lesz útjáról pontosan beszámolni. Talán ezért van az, hogy Naplója, az átéltek és a látottak tényszerű rögzítésére korlátozódik, de ezt olyan őszinte és közvetlen módon teszi, hogy nehéz manapság sorait egy kézlegyintéssel elintézni.
Száz év távlatából már eleve kudarcra ítélt próbálkozásnak tűnik szerzőnk lelkialkatát bemutatni. A családban megőrzött fényképein egy rendkívül csinos, elegáns ruhákban megörökített, mai szóhasználattal élve, szexisnek is mondható hölgyet látunk. A fényképekbe merevített mozdulatok határozottsága azonban mást is elárul: történetesen azt, hogy Schwell Viktória tökéletesen tudatában volt társadalmi helyzetéből, gondos neveltetéséből, valamint férje ügyvédi voltából adódó kötelezettségeivel. Gyöngybetűkkel papírra vetett Naplójában olvasottak is ezt látszanak megerősíteni. Az utazás leírása pontos, a rendkívülinek tűnő élmények bemutatásakor is kellően mértéktartó, s amikor ítéleteket fogalmaz meg, azt is csak a kellő körültekintéssel, csipetnyi iróniával fűszerezve, úrinőhöz méltó módon teszi. Tényeket közöl, s talán ennek is köszönheti, hogy írását alig lehet a kézből letenni.
Tudjuk, Schwell Viktóriának nem voltak írói ambíciói, élete jórészt Henneberg Sándor, az ügyvédi irodát vezető férj és a rajongásig szeretett gyermekei nevelése által behatárolt vidéki kisváros társadalmi életének korlátai között mozgott. És ezek, az eleve szűkre szabott keretek - érthető módon - jórészt átlátható események színtelen sorával lehettek kitöltve: évente féltucat bál, hétvégi vizitek, s az ott felszolgált aprósütemény, kávé és konyak kíséretében folytatott beszélgetések, egy többé-kevésbé zárt világ eseményeinek megvitatására szorítkoztak. Utazásainak Pécs, Szeged, Szabadka, ritkábban Budapest jelentette a végállomását, s így érthető, hogy a nagy európai kiruccanás, a felejthetetlen emlék ígéretét hozta Schwell Viktória életébe. Vissza

Fülszöveg

Részlet a könyvből:

"Július 2-án délután 3 órakor a budai pályaudvarról két hosszú vonat indult - 850 magyar kirándulóval - Párizs felé. Midőn az első vonat nagy éljenzés és kendőlobogtatás közepette indult el; akkor volt látható a mi kocsink az ablakra ragasztott 27-es számmal. Mi mindjárt odamentünk és megismerkedtünk vezetőnkkel, Günther Antallal és kedves nejével. Az ő kupéjuk éppen a miénk mellett volt. Mi Csarschékkal, Kék Lajos apatini ügyvéddel és Ertl Pista földbirtokossal kerültünk egy kupéba. Végre nekünk is megadták a jelt. Beszálltunk és 3 óra 50 perckor elindultunk.
5 óra felé (?) értünk a Balaton mellé, melynek partján 4 óra hosszat tartott az út. Szép, különösen nagy tó, vize szürkés mint a Dunáé, partjai igen sekélyek. Egyes községeknél sok apró fürdőhíd van, egymástól kis távolságra. Ezek 20-30 méternyire benyúlnak a tóba, mert csak ott elég mély a víz fürdésre. Egészen odáig egy szál deszkahíd vezet, egyik oldalán korláttal.
Siófokon a nép két oldalt állt és erősen éljenzett, mikor a vonatunkat meglátta. A többi állomásokon is voltak künn kíváncsiak. Nagykanizsa is szépen kitett magáért: amikor berobogtunk a pályaházba, a hosszú sorfalat alkotó közönség, hosszasan, lelkesen fogadott minket és szívélyesen búcsúzott tőlünk, éljenezve, kendőket lobogtatva, mikor távoztunk." Vissza