Helyünk a világban

Előszó

A Manréza-füzetek sorában ismét egy tárgyszerű, a szaktudományok tárgykörébe tartozó kötetet ajánlunk az Olvasónak. A kérdés, melyet sokszor és sokféleképpen fölteszünk magunknak és másoknak: valódi sorskérdés. Hol a helyünk? Mi volt és mi lesz sorsunk a világban? Van erre egy fölemelőbb, ám szabatosabb kifejezés is: Mi a magyar? Épp hetven esztendeje, hogy Szekfű Gyula a Magyar Szemle könyveinek XV. kötetében rangos szerzők társaságában kereste a választ rá. A világégés, a pusztulás és pusztítás, s azt a követő ordas eszmék diktatúrái, a nagyhatalmi kényszerek csakúgy, mint a bénultság és az önámítás sártengerként fedték el az egykoron okos válaszokat.
A kérdést a 20. század utolsó évtizedében kezdődő, s a vártnál is jóval nehezebb, ellentmondásokkal terhelt, önálló út lehetősége, másrészt a körülöttünk lévő világ alapvető változásai is súlyosbítják. Nem csupán az a kérdés, hogy érezzük-e a nemzet, a haza, a magyarság, s velünk élő testvéreink szárnycsapását, mint egykoron Széchenyi és a többi, 19. századi, nemzetalkotó nagyok, hanem az is, meghalljuk-e a felettünk kerengő vadmadarak vijjogását, vagy ami ennél is fontosabb: tudunk-e kötelékben repülni másokkal. Ha még egy szót kellene kiemelni Szekfűék kötetéből, feltétlenül ezt választanám: nil admirari. Igen, semmin se csodálkozni. Nem véletlen, hogy éppen Babits Mihály tanulmánya idézi Horatius mondását. Végig jellemző volt ez azon a beszélgetéssorozaton is, melynek foglalatát nyújtjuk át. Szerzőink a nemzetközi élet kiváló ismerői, miniszteri évek, fontos diplomáciai állomásokon eltöltött szolgálati idő éppúgy áll nevük mögött, mint rangos tudományos pálya, tárgykörünkhöz tartozó kötetünk és tanulmányok.
A Manréza hotelben - amely ez évtől már Hotel Walden néven éli megszokott életét, s adta csendjét és szeretetét beszélgetésünkhöz - eltöltött napokban a már említett felelősséggel kutattuk a meghatározást hazánk helyére és szerepére a világban. A személyes életutak, sorsok is jellemzően támasztják alá mindezt, noha a bekövetkezett változások nem mindig örökérvényűek. Most azonban olyan irány kell, amely egyszerre fölemel és előbbre vezet. Vissza