Helyismereti Almanach 2007

Előszó

Bár az évkönyv is periodikának számít, nincs meg az a folytonossági kényszer, mint a folyóiratoknál, hogy lehetőleg pontosan, illetve ne nagy késéssel jelenjen meg. Mi tavaly, induláskor mégis úgy gondoltuk (s ezt ma is fenntartjuk), hogy nem fogunk megengedni magunknak ilyen luxust, vagyis éves (ne adj' Isten, akár többéves) eltolódást, mivel reméltük (reméljük), hogy már a kezdet kezdetén kialakul egy néhány szerzőből álló állandó mag, amelyre bármikor számítani lehet, s köréjük aztán biztonsággal építkezhetünk.
A második év (szám) kéziratait összegyűjtve úgy tűnik, beigazolódott optimizmusunk, emellett úgy érezzük, továbbléptünk, hiszen míg az első szám elsősorban bemutatkozó jellegű volt (viszonylag nagy teret adtunk a helytörténet-kutatás zentai múltjának, illetve a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Körének), addig most valóban a helytörténeti adalékok dominálnak. Sikerült új rovattal jelentkeznünk, az Arcképcsarnokkal amely - reméljük - állandósulni fog, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy az olyan méltánytalanul elfeledett személyeket, mint amilyen Bugarszky István, Fekete Mihály vagy Érdújhelyi Menyhért újra felfedezzük, felhívjuk rájuk a közösség figyelmét, ami talán majd arra ösztönöz, hogy idővel materiális emléket - szobrot, emléktáblát - is állítsunk nekik.
Ez, sajnos, egyelőre még a Dudásokkal sem történt meg, de bízunk benne, hogy az érdektelenség, közöny eloszlatható. Sajátos színfoltot jelentenek Szekfű György, egykori városi főjegyző, negyvennyolcas honvéd feljegyzései, nemcsak közvetlen, szubjektív hangvételük miatt, hanem azért is, mert kevés ilyen zentai vonatkozású forrás maradt ránk. Ezek az írások egyúttal Szekfűről is sokat elárulnak - a sorok írója egy sértődött, megkeseredett ember, másrészt érdekes és elég összetett személyiség, akiről jó lenne minél többet megtudni. Reméljük, hogy talán már a harmadik számban jelentkezik valaki a szerzők közül, aki ezt az izgalmas munkát felvállalja. Vissza