A Német Szövetségi Köztársaság 50 éve/A német-magyar kapcsolatok 1100 éve

Előszó

Részlet a könyvből:
"A magyar törzsek Árpád fejedelem vezetése alatt 896-ban érték el a Kárpát-medencét. A hét, még pogány magyar törzs, melyektől az elkövetkezendő hatvan évben az egész keresztény Európa rettegett, a Duna és a Tisza közötti területen telepedett le, ott, ahol egy fél évszázaddal érkezésük előtt Attila hun birodalmának középpontja volt. A középkori történetírók a magyarokban a népvándorlás hunjainak rokonait és utódjait látták, és ennek a minden történeti alapot nélkülöző ténynek köszönhető, hogy a magyarokat az európai nyelvekben is a hunokkal rokonítják, mint ahogy a hungarus, hongrois vagy az Ungar kifejezés is mutatja.
A X. század során a magyarok több mint 30 alkalommal törtek be Csehországba, Bajorországba, Szászországba, Észak-Itáliába, Franciaországba, Burgundiába, és a Balkán országaiba; eleinte saját elhatározásukból, később nem ritkán keresztény uralkodók megbízásából, akik a magyarokat ellenségeik ellen vetették be. I. Ottó német király - a későbbi Nagy Ottó császár - volt az, aki 955-ben Augsburg mellett a Lech mezején döntő vereséget mért a magyarokra, akiket a Bécsi Erdőig szorított vissza. Ugyancsak I. Ottó volt az, aki 973-ban rávette Árpád unokáját, Gézát, hogy vezesse be Magyarországon a kereszténységet. A nomád életmód Géza fia, az Istvánnak keresztelt Vajk uralkodása alatt szűnt meg végleesen. Istvánt 1000-ben királlyá koronázták - koronáját a hagyomány szerint személyesen a pápától kapta - és Szent István néven bevonult az európai történelembe." Vissza