Így volt

Előszó

Részlet:
Pélmonostor 12 ezer fős városka, miközben az egész Baranya (Drávaszög) 54 ezer fős. Minden baranyai intézmény e városban van. A középiskola Horvátország egyik legnagyobb iskolája volt, a magyar nyelvű oktatás központja. A bíróság, a járás székhelye, hivatalok, bank minden Monostoron (így nevezik rövidebben a helybéliek a várost) található. A neve hajdanán valószínűleg Béla monostora lehetett, hiszen nem messze a várostól volt egy XIII-XIV. századi kolostor. Már csak néhány maradványa látható. Más elképzelések szerint a város elnevezése a Pél család nevéből származik.
Baranya területe a történelem során megoszlott a Pécs és Eszék közötti térségen, de a központ Pécs volt. A horvátországi résznek két jelentősebb települése volt, az egyik Baranyavár (ma Pélmonostor külvárosa), a másik Dárda, amelyet a híres Szolimán-híd kötött össze Eszékkel. A Dráva elágazásai lassan kiszáradtak, így a hídra sem volt szükség, noha olykor még a XX. században is okozott a folyó árvizet. Híd azonban ma már csak Eszéken található, a város baranyai és szlavóniai oldalát köti össze. A XIX. században Monostor egyre nagyobb faluvá vált, ahol a magyarok, németek, horvátok és a rácok (tősgyökeres szerb nemzetiségű lakosok) békében éltek. A Monarchia széthullása után a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (1929 óta Jugoszláv Királyság) került ez a terület. Az addig többségben lévő magyar lakosság számaránya csökkent, a szerbeké pedig nőtt. Az igazi tömeges kolonizáció a II. világháború után kezdődött. Ekkor a németek szinte teljesen eltűntek, kiköltöztek vagy kitelepítették őket. Egyes falvak teljesen elpusztultak, ezekbe Dalmáciából, Boszniából és kisebb részben Szerbiából érkeztek telepesek, akik a háborúban tett szolgálataikért házat, birtokot kaptak. Ok mindannyian partizánként harcoltak. Noha egyes falvak színtiszta horvát, szerb, illetve magyar ajkúak voltak, semmilyen nemzetiségi villongások sem történtek. Igaz, nem is történhettek, hiszen az új hatalom számára a nacionalizmus a legnagyobb bűnnek számított. Baranya azonban a betelepítés során elveszítette egykori (monarchiabeli) lelkét. A letelepedett lakosság kommunista elkötelezettsége olyan nagymértékű volt, hogy olykor maguk is figyelmeztették egymást, ne vigyék túlzásba a rendszer iránti vonzódásukat, mert csak a tősgyökeresek ellenszenvét váltják ki. Vissza