Vala-hol

Fülszöveg

Igényesség és intenzitás - ezzel a két szóval lehetne jellemezni leginkább azt a verset, amelynek megírására Heiter Tamás törekszik. A világ és önmaga kifejezésének igénye legbenső énjéből fakad, ezt a veleszületett tulajdonságot szokták tehetségnek nevezni. De ő nem éri be ezzel, valami végtelen türelemmel és gondossággal méricskéli a szavakat, hogy azok az általa elképzelt ideális formába, szinte zenei struktúrába rendeződjenek. Az igényből - a tehetségből - így lesz igényesség, aminek már a műveltséghez, a poétikai tanultsághoz van köze. Gyakran ez a magasra emelt mérce, a minőség áhítatos tisztelete görcsössé teszi a megszólalást, máskor elhallgatáshoz vezet. Vagy kitérőkhöz, művészeti kalandozásokhoz. Mégis, ez a ritkás, megszűrt verstermés végre a lehető legteljesebb formában, kötetbe gyűjtve, a nyilvánosság elé kerül. Ha későn is, de még időben.
A fiatal, pályakezdő költőt Utassy József mutatta be a Magyar Ifjúságban, a nyolcvanas évek végén. Majd a Forrás közölte, s aztán a Fejér Megyei Hírlap, az Aréna következett. Az Árgus az ő számára is természetes közlési fórum volt, versei ebben a közegben, az országos mezőnyben is megállták helyüket.
Az igényesség nemcsak poétikailag, emberileg is jellemzi. Ha sérül az etika, a szervesség, a szeretet, akkor a romlás, a végítélet előjeleit érzékeli. A védekezés: kimenekülés a jelenből, a valóságból, abba titokzatos szférába, ahol elevenen él a renaissance, s festők és költők vitatják meg a „mérgek és a festékek titkait", s sértetlen, ép az „arany háttér". Mindenütt a profán erők kerekednek felül, s megrendülten „áll az ember / Isten elszabadult tolla". A József Attila-i törvény, a „nem tudok mást, mint szeretni, görnyedve terheim alatt" - Heiter Tamás számára is megkerülhetetlen mérce. A tapasztalt létromlással csak a dacot lehet szembe szegezni: „Napórája vagyok a szeretetnek." S hogy milyen mély és elementáris élménye nemcsak költészete, magatartása, személyisége is József Attilának, azt a költőhöz írott vers mutatja. Bár az átírás, stilizálás nagyon erősen működik Heiter Tamás verseiben, de azért a Folytathatatlan város vagy a Repülés személyes és helyi kötődései, sértettségei „átvérzenek" a metaforikus beszéden. Másfelől ugyanebből az élménykörből születnek olyan életörömtől, életigenléstől áthatott versek is, mint A Nap művészetének dicsérete és a A tavasz sikeres próbarepülése. „Nem tud már eminens lenni az / életem, / ajkamon csönd ragyog" - írja a Hangulatjelentésben. Én úgy vélem, versei a csöndnél szebben „ragyognak", és ez a következetesen épülő költői világ megérdemelt helyet és rangot vív ki magának a kortárs lírában.
Péntek Imre Vissza