Itália I-III.

Előszó

Részletek:

Münchentől Génuáig

Én vagyok a legudvariasabb ember a világon. Büszkélkedem azzal, hogy sohasem voltam goromba e földön, ahol annyi elviselhetetlen fickó akad, aki odaül az ember mellé és elbeszéli szenvedéseit vagy éppen verseit szavalja el; igaz keresztényi türelemmel, nyugodtan hallgattam meg mindig ezeket a siralmas dolgokat s egy arcizmom sem árulta el, mennyire unatkozik a lelkem. Mint a vezeklő brahmin, aki átengedi testét a férgeknek, hogy ezek az istenteremtései is jóllakjanak, - ugy álltam néha naphosszat a legszörnyübb emberi locsogást; nyugodtan hallgattam és benső sóhajaimat csak Ő hallotta, ki megjutalmazza az erényt.
De az életbölcseség is azt parancsolja, hogy udvariasak legyünk és ne hallgassunk boszusan, vagy éppen valami boszus szóval ne válaszoljunk, ha egy spongyatestű kereskedelmi tanácsos vagy kiaszott sajtkereskedő odaül mellénk és általános-európai beszélgetésbe fog e szavakkal: "Ma szép idő van." Nem tudhatja az ember, hogyan kerül megint össze egy ilyen filiszterrel s az akkor keservesen megemlegettetheti velünk, hogy udvariasan azt nem feleltük: "Az idő valóban igen szép." Sőt ugy is eshetik, nyájas olvasó, hogy Kasselben a table d'hotenál a föntemlitett filiszter mellé ültetnek, még pedig a baloldalára s éppen ő az az egyén, akinek elébe tették a barna potykákkal megrakott tálakat és aki ezeknek vidám szétosztója; - ha pedig ő régóta feni rád a fogát, mindig jobbra adja tovább a tányérokat, ugy, hogy neked egy árva farkinca sem marad. Mert óh, te éppen tizenharmadik vagy az asztalnál, ami mindig sulyos eset, ha az ember balra ül a trancsirozótól s a tányérokat jobbfelé adják tovább. És potykát nem kapni nagy baj; a nemzeti kokárda elvesztése után talán a legnagyobb. A filiszter, aki ezt a bajt okozta neked, ráadásul még ki is gunyol és megkinál a barna lében megmaradt babérlevelekkel, - ó, mit ér a világ minden babérja, ha potyka nincs mellette! - s a filiszter aztán hunyorgat a szemével, halkan vihog és azt suttogja: Ma szép idő van...

Luccai fürdőzés

Midőn beléptem Matild szobájába, a zöld lovaglóruha utolsó gombját is begombolta már és épen a fehértollas kalapot akarta felvenni. De hirtelen elhajitotta, mihelyt megpillantott és aranyfürtös haja hullámzott, amint felém rohant. - "Egyetlen, páratlan doktor!" - kiáltott és amint szokta, megragadta mindkét fülemet és mókás melegséggel csókolt meg.
- Hogy van, legőrűltebb minden halandók között? Milyen boldog vagyok, hogy ujra látom! Mert őrűltebb embert nem fogok találni a kerek világon. Bolond és buta akad elég és gyakran részesűlnek abban a megtiszteltetésben, hogy őrűltnek tartják őket; pedig az igazi őrűlet épen olyan ritka, mint az igazi bölcseség, sőt talán nem is egyéb, mint bölcseség, amely megbosszankodott, hogy mindent tud, e világ minden aljasságát ismeri és ezért határozta el angy bölcsen, hogy megőrűl. A keletiek okos egy nép, prófétaként tisztelik az őrűlteket, mi ellenben minden prófétáról azt tartjuk, hogy őrűlt...

Lucca városa

A környező természet hatással van az emberre - miért ne hatna az ember is a természetre, amely körülveszi. Itáliában szenvedélyes, mint a nép, nálunk Németországban komolyabb, meggondoltabb, türelmesebb. Vajjon egykor a természet is elevenebb belső életet élt-e, mint az ember? Orpheus kedélyének ereje, azt mondják képes volt arra, hogy fát, kvöet eleven ritmusu mozgásra késztessen. Vajjon ma is megtörténhetnék az ilyen csuda? A porosz udvari költő lantjának zengése aligha fogja táncra csábítani a templowi hegyet, vagy a berlini hársakat.
A természetnek is van története és ez egészen más természetrajz, mint amit az iskolában tanítanak. Az Apenninek sziklahasadékaiban évezredek óta élő kis szürke gyíkok közül egyet meg kellene hívni rendkívüli tanárnak valamelyik egyetemünkre és egészen csodálatos dolgokat hallhatnánk tőle. Persze, a jogi fakultás egynémely urainak büszkesége tiltakozna e választás ellen. Hiszen egyikük nagy titokban már a tudós Fidóra is féltékeny, mert attól tart, hogy ez esetleg helyettesíthené őt a tudományos apportirozásban. Vissza