Heine forradalmi versei

Előszó

Heine verseinek ez a magyarnyelvű gyüjteménye nem azt a célt szolgálja, hogy időszerűvé tegye Heinét. Heine sohasem volt időszerűtlen, sem életében, sem halála óta. S ez ebben az esetben többet jelent puszta szóvirágnál.
Kezdjük ott, hogy Heine valóban benne élt korában, úgyhogy költeményeinek egy jelentékeny része "Zeitgedicht", időhöz kapcsolt aktuális vers. Nemcsak goethei értelemben volt alkalmi költő - bár abban is nagyon -, született lírikus, aki azt énekelte, amit érzett, így elsősorban a szerelmet. Ezen túl azonban nem átallotta kora vágyait, követeléseit, sőt napi eseményeit is megszólaltatni az egekbe zengő húrokon. Mert ezek a vágyak, törekvések, sőt napi események is érzelmeket kavartak föl benne és ez a nagy költő minden érzést egyformán megéneklésre méltónak ítélt. Nem kérdezte, vajjon elíziumi röptében nem cipel-e fölös terhet magával, mikor "örök emberi" értékekkel megtömött útibőröndje mellett magával vitte azt a szedett-vedett holmit is, melyet a pillanat adott a kezeügyébe. Így lett politikai költő és ehhez a nem könnyű feladathoz magával hozta a nagy lírikus, a csak világirodalmi mértékkel mérhető lírikus egész elhivítottságát. Mint gyermek- és ifjúkora szerelmeit és csalódásait, később betegségtől megnyomorított férfikora keserűségét, - úgy énekelte ki magából azt is, amit kora politikai és szociális viszonyairól gondolt és főként érzett. S itt is két nagyszerű tulajdonságával emelkedett a legnagyobbak közé: őszinteségével és formateremtő géniuszával, szuverén költői kifejezőkészségével. Itt is, akárcsak a "tiszta líra" fennkölt birodalmában - amely azonban csak német és német nevelésű filisztereknek fennköltebb, mert Heine maga nem értékelt, nem becsülte többre vagy kevesebbre egyik mondanivalóját másiknál - volt mondanivalója és el tudta mondani. Költő ennél többet nem tehet... Vissza