Gertrud hozománya

Előszó

Részlet a kötetből:

"- No, hallod, Ferenc, én a te helyedben igazán nem tudnám, hogy nevessek-e vagy bosszankodjam? Szó sincs róla, álmaim netovábbja volt mindig az a bizonyos amerikai örökség - csak éppen kicsikét másképen, nem úgy, ahogyan veled történt! Szegény barátom, sajnállak! Most itt állsz és a nyakadon ez a holdból csöppent örökség. Erre ugyan nem számítottál sohasem. Pár száz láncocska szántó, egy kis rét, egy falatka erdő, az elvadúlt kert és elhanyagolt ház. No azután a belső felszerelés. Négy darab pókos lábú ló, legalább is hat darab lőcslábú tehén és azonkívül az egésznek a koronája: a jó öreg nagynéni a hagyományos diónyi konttyal a fején és kötőtűvel az orrában. Ó, te boldogtalan! Egész nyugodtan tördelheted a kezeidet! Sírj vagy átkozódjál, én megértelek - csak ne állj itt előttem, mint a végső kétségbeesés néma szobra.
Weishaupt törvényszéki bíró beszélt ilyenféleképen a legjobb barátjához. Linden ülnök szemközt ült az asztal túlsó oldalán. Az asztal közepén a kiürített palack. Rajnait ittak. Linden elgondolkozva nézett az üres üvegre.
A kerti háznak nagytermében ültek. A meglehetősen tágas helyiség szembeszökő egyszerűséggel volt berendezve. Fenyőfa ebédlőszekrények és a szekrényben az üvegajtók mögött tarka, aranyozott porcelláncsészék majolika helyett. A nagy pamlag lószőrtakaróval fedve, de egyetlen vánkos sem hívogatott rája pihenőre. A négyszögletes asztal körül hánccsal fonott székek és végezetül a falon a hagyományos családi képek. Valamennyi közül kivált egy kékszemű szőke szépség. Zavart mosoly az ajka körül, mitha azt akarná mondani:
»Higyjétek el, ennyire buta még sem voltam«.
És mindezt sajátságos módon világította meg a narancssárga, bő függöny.
A szoba ajtaja nyitva állott. A beszélgetők elé táruló elragadó kép mindenért kárpótolta őket. Háttérben nagy, erdővel borított hegyek a kora ősznek pompázatos színeiben és a ház körül a kert. Nem gondozott, éppen ezért festőibb és a közeli falucska piros háztetői kikukucskálva a lombkoronák közül." Vissza