A keresztlányom

Előszó

Részlet a könyvből:

Sabine a keresztlányom.
Tulajdonképpen az volt szándékomban, hogy leköszönök a keresztapai tisztségről és olyan dühös toltam az előkelő levélkére, mely Brenken Viktor hadnagyot a komaságra felkérte, hogy az asztalra dobtam és nagy sarkantyúpengetéssel fel és alá járkáltam a szobában s azon tűnődtem, hogy nem lenne-e a legokosabb, ha díszbe öltöznék és néhánynapi szabadságot kérnék parancsnokomtól, hogy aztán a sürgős elutazást használjam fel kifogásnak. Igazán, csakis asszonynak juthat ilyesmi az eszébe, olyan asszonynak, aki... nos, saját maga sem tudja milyen fájdalmat okozott az embernek. Valóban, a levélke szélére még valamit odafirkált - még ma is megvan az aranyszegélyű holmi, - még pedig ezt:
„Kedves Viktorom! Régi barátsággal kérlek, hogy légy a kicsikém keresztapja. Szerető Lénid."
Hát Isten neki! Az bizonyos, hogy inkább fát vágtam volna, mint résztvenni és mindent végignéznie Először is a kicsike apjának az arcát!... Én nem vagyok részrehajló de ha most leírnám, hogy milyen, rosszindulatúnak gondolnának; de ami igaz, az igaz és azt mindenki megmondhatja, aki megnézi olajfestményű arcképét, hogy Bayer ügyvéd úr nem volt Adonis, sőt inkább egy bulldogra hasonlított. Bár a keresztelő napján mogorva, széles képét lekötelező mosolyra húzta, ez a mosoly erőltetetten hatott, mert az ügyvéd úr erőteljes fiúcskát várt, akinek jöttét még az újságba is tétette volna és csak kislány érkezett, olyan gyenge kis kisasszonyka, akiről a saját nagyanyja így nyilatkozott, mikor kötelességszerűen a leányka és unokája hogyléte iránt érdeklődtem... Vissza