Labdarúgó VB-könyv

Előszó

A labdarúgó-világbajnokságok históriája az emberiség nagy (és végeláthatatlan) történeteinek egyike. Ha csupán a sport részét nézzük, akkor is elmondható: a futball megteremtette a saját olimpiáját, hiszen vb-jét legalább akkora érdeklődés övezi, mint az ötkarikás találkozókat. Ám e játék már régen túlmutat a labda rúgásán, mivel globális iparággá fejlődött, sőt városok, országok életére van hatással akár a torna idején, akár egyetlen mérkőzés napján. Noha a FlFA-hoz tartozó államoknak csupán a harmada képviseltette magát az eddigi világbajnokságokon, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 207-es taglétszáma is bizonyítja: a hódítás kiterjedt a földkerekség egészére. A futball jelentőségét egy angol edző, Dávid Pleat így fogalmazta meg: „Mindig csalódást érzek, ha azt hallom, a labdarúgás élet-halál kérdése. Merthogy sokkal több annál." Placido Domingo pedig a következő szavakkal nyitotta meg az 1994-es vb kísérő programjában szereplő koncertjét Chicagóban: „ Két igazán fontos dolog van a világon. A zene és a futball." Bármilyen élménnyel szolgált is a több százezres tömeg jelenlétében megtartott szabadtéri hangverseny, nem kevés fül akadt, amelynek ez volt a legszebb muzsika. Ezért írtam meg a világbajnokságok történetét. Meg azért, mert feldolgozni és átnyújtani olyan, mint a gólöröm. Remélem, valamennyi az olvasásra is marad belőle... Vissza

Fülszöveg

Vágjunk Bele!
Magyarországon a futballhoz mindenki ért. Hegyi Iván kivétel. Ő ír is róla. Ezúttal nem csípős hangvételű tudósítást vagy kérlelhetetlen logikájú glosszát, hanem könyvet. A labdarúgó-világbajnokságokról. Magam leplezni sem szeretném elfogultságomat a szerzővel és témájával szemben, ráadásul azt hittem, mindkettőről elég sokat tudok, de erre azért még én sem számítottam.
H. I. (micsoda márkás monogram...) a világ legnépszerűbb játékáról igaz történeteken alapuló csodás meséket regél. Van benne - ha nem is hetvenhét - magyar népmese, feltűnik a színen még maga Andersen és Fontaine is. Szerzőnk nagyszerű idegenvezető a futball varázslatos világában, személyes élményei mellett megszólaltatja a kor tanúit és koronatanúit, felváltva idéz létező és már megszűnt gijoni, párizsi, budapesti és Buenos Aires-i lapokból, mintha csak házi könyvtárában sorakoznának a polcokon kötve, fűzve vagy bugyolálva. Brazilos technikával bánik a nyelvvel, olyan kifejezéseket kitalálva és alkalmazva, mint a játékos-elvonótúra vagy az off-side story. Megtudhatjuk, ki volt a futball Don Jüanja és Tojás Pálja, melyik volt a vb-k történetének legelső és legszebb gólja, mikor adott gólpasszt fotós az elődöntőben, s melyik játékosnak volt a győzelmi prémiuma 17 juh és 5 darab tehén.
És sajnos megjelenik a teljes magyar NB (Nagy Banánhéj), ráadásul nemcsak az I vagy n. Beleborzongunk, hogyan csúsztunk el rajta előbb a döntőkben, majd a csoportmeccseken, később a selejtezőkön, hogy aztán maga a banánhéj is semmivé váljék futballálmainkkal együtt. Mesemondónk - vagy precízebben történetírónk - inkább akarva, mint akaratlanul a futball tükrén keresztül mutat be korokat a fasizmustól kezdve az egyszerű diktatúrákon át egészen a szimpla szegénységig. Az események megelevenedését a Magyarországon még soha nem látott képarchívum és a hallatlanul precíz jegyzőkönyvek teszik teljessé, még azok számára is, akik eddig nem, csak ezután - vagy épp ez által - szeretnek bele a labdarúgásba, esetleg Hegyi Ivánba. (Utóbbit nem lebecsülve, előbbire csöppet nagyobb az esély.) Jómagam lassan tizenöt éve abból élek, hogy beszélek a futballról, Hegyi Iván mond is valamit. Ráadásul mondandója, remélem, hosszú időre nyomot hagy nemcsak a papíron, hanem az agyakban is. Tudják, a szó elszáll, az írás megmarad. Bár mi, magyarok arra is képesek vagyunk, hogy a labdarúgó vb-ken átírjuk saját szólásunkat: A show elszáll, a sírás megmarad.

Hajdú B. István Vissza