Hegyek koszorúja

Fülszöveg

"Ha a gazdag Londonba érkezik, uram, és megmutatja barátainak ezt a képet, nehogy azt mondja róla, hogy egy boldog nép uralkodója, hanem mondja meg nekik, hogy ez egy szabadságért szenvedő nép mártírja"- ezekkel a szavakkal adta át arcképét egy angol utazónak Petar Petrovic Njegos, Grna Gora püspökfejedelme, a nagy költő, és ez az önjellemzés híven tükrözi a rendkívüli egyéniségekben oly igen bővelkedő XIX. század egyik legmarkánsabb alakjának eszmei alapállását, gondolatmenetét, emberi-költői elhivatottságát. 1813-ban született, Napóleon bukásának évében, és 12 éves koráig a hegyi törzsek fiainak egyszerű életét élte Montenegro isten háta mögötti "fekete hegyei" között, hogy aztán szinte máról holnapra vállára vegye elmaradott kis népe kormányzásának terhét, történelme nehéz pillanataiban, állandó harcban függetlensége megőrzéséért, a fenyegető nagyhatalmak acsarkodásai közepette. Közben arra is módot talált, hogy széles körű európai műveltséget szerezzen és állandóan lépést tartson kora eszméivel és alkotásaival. A múlt századközép, a romantika igazi fia ő: délceg alakját, színpompás megjelenését az európai nagyvárosok főrangú hölgyeinek szörnyülködő és ábrándozó sóhajai kísérték, meg Metternich rendőrkopóinak éber figyelme, ami csak a "legveszedelmesebb" forradalmároknak járt ki... De messze látó, józan fejű politikus is: 1848-49 pánszláv ábrándjai mögött hamar észreveszi az osztrák kamarilla cselszövő kezét, és az egyedüli érdemes célja, törökellenes felszabadító háborúra próbálja mozgósítani a délszlávokat. A reakció győzelmét önnön kudarcaként éli át: 1849-ben megbetegszik, két évre rá (mindössze 37 éves akkor!) már csak hatalmas teste roncsait viteti haza Olaszországból a Lovéen tövébe - meghalni.

Ez a lenyűgöző történelmi személyiség a költészetben is egyedülállót alkotott: az első és utolsó népi énekes, akinek a nép ajkán élő hősköltészet nyelvét és etikáját sikerült maradéktalanul összeötvöznie az európai klasszicizmus és romantika formai és eszmei vívmányaival.
A Hegyek koszorúja című drámai-lírai hősköltemény, Hjegos lírai, drámai és epikai tehetségének ez az egyedülálló szintézise 1847-ben, a Tennyson által megénekelt "arany év"-ben jelent meg, s méltán sorolható a kor világirodalmának forradalmi-romantikus remekművei mellé. Az epikai magját adó történelmi esemény: A Crna Gorai-i törzsek véres leszámolása az ún. "törökösökkel", vagyis azokkal a montenegróiakkal, akik mohamedán hitre térve utat nyitottak a török térhódításnak, s a mesterien alkalmazott drámai-lírai forma: a filmszerűen pergetett jelenetek közé ékelt életképek, töprengő-tépelődő monológok, s a nép szavát jelképező kórusok, azaz "kólók" váltakozása magas művészi hőfokon, súlyos és ércesen csengő verssorokba öntve közvetíti a költő máig is időszerű üzenetét: csak hősi cselekvéssel s nem megalkuvó szolgalélekkel szerezheti meg egy nép a szabadságát, mentheti meg becsületét és függetlenségét.
Ezt a klasszikus művet adja most az olvasó kezébe kétnyelvű kiadványunk, a nagy költő halálának 125. évfordulója alkalmából.
A mű magyar megszólaltatója, Csuka Zoltán teljesen átdolgozta korábbi, harminc esztendővel ezelőtt megjelent fordítását, és lefordította a mű Ajánlását is. A bevezető tanulmány megírására Velibor Gligorió akadémikus, a nagynevű belgrádi esztéta és kritikus vállalkozott, aki biztos kézzel kalauzolja el a mai olvasót a njegosi mű titokzatos és rejtett szépségekkel teli labirintusában. Vissza