Hazudtak a fegyverek

Előszó

Részlet a könyvből:
Ha szó esik a feslett életről, azt állítja, hogy ő róla példáznak. (Pázmány.)

KIS FIAM, egyetlen gyermekem, mi bajod? Alaposan megsápadtál. Ülsz, elmerengsz és tépelődsz. Ha ilyenkor lopva elnézlek, úgy tetszik, felnőtt vagy. Felnőtt, akit kétségek és roppant kínok gyötörnek. Ne tedd, fiam. Ezt hagyd az apádra. És ne törődj azzal, hogy amúgy is sok a gondom. Még ezt is elbírom.
Ó, hiszen te sírsz! Bolond gyermek! És milyen kövér könnycseppek görögnek végig az arcodon!
Nézd, fiacskám, kedves öregem, ennek semmi értelme sincs. Gyermek vagy még: alig nőttél ki a pólyából. Ne hidd, hogy sokkal nagyobbnak látlak, mint azon a napon, amikor először aggódtam érted.
Mindössze tíznapos voltál akkor és a jó doktor bácsi azt mondta, nem tudsz szopni: éhenhalsz. Már alig pihegtél; későn vették észre, hogy gyenge az állkapcsod; csecsemőmérlegünk nem volt és nem vettük észre, hogy napok óta koplalsz.
- Na - gondoltam, - te is jókor kezded a koplalást! De azért nem hagytalak, nem én. Idefigyelj! A jó doktor belénk tömött egy sereg tanácsot, utána meg elment. Erre elővettem a jóelőre megvásárolt kézikönyveket, mindegyikbe belebújtam, mint búvár a vízbe; mindent megtanultam belőlük, és máris jött a szokszlett-rendszer és a mesterséges táplálás.
Tudod, milyen vicces volt, amikor az első dudlis palackra ráhúztuk az első sárga gumit és a szádba dugtuk? Te elkezdted mohón szívni, de akárhogy erőlködtél is, az üvegből nem fogyott ki a malátacukorral édesített tej. Csak félóra múlva vettük észre, hogy a dudlis üveg gumiját elfelejtettük kilyukasztani.
Elő hamar a tűt, bele a kályha parazsába és a tüzes tűvel meg is csináltam a szükséges lyukat. Megvolt és te ettéL Nem sikerült éhenhalnod. Vissza

Fülszöveg

A föld alá süllyedt város regénye ez a könyv. A föld alá, a sötét pincékbe menekült ember viaskodása hét héten át az éhség, a szomjúság kínjaival és tolvajjá, rosszindulatú ellenséggé változott társaival. Azok, akik a föld színe fölött nemrégiben még még fölényesen hordták civilizációjuk jelmezét, az óvóhely fülledt levegőjében, örökös halálfélelmükben eldobják álarcukat és megmutatják igazi arcukat. A megkoszosodott mérnök a szenny filozófiáját hirdeti, a tanárné szemérmetlenül, kihívóan szerelmeskedik, a tábornok a sérvkötőjével bajlódik, a fiús leány részegeskedik, a főmérnök pedig lovat kínoz, hogy ennivalóhoz jusson. Kicsinyeskednek, hazudnak, lopnak, erkölcstelenkednek, közben pedig reng a föld, térdreroskadnak a házak, tűz és láng emészti a világot és ebben a pokolban elhervad a tiszta szenvedély, tragikus csalódásba fullad egy szenvedő ember igaz szerelme. Havas Zsigmond könyve nem élményregény, de minden során mégis átizzik az ostrom szörnyű hetei alatt érzett szenvedés embertelen kínja és meglátjuk a pusztuló várost sirató író könnyeit. Vissza