Hazárd

Előszó

Részlet a könyvből:
Egy verőfényes szeptemberi délutánon, zsokéruhás fullajtárral az élén, három pompás udvari fogat haladt a hersabrunni kastély felé vezető országuton. Az első, aranyos szerszámos négyesfogaton ült az uralkodó nagyherceg felesége, menyével a trónörökösnével, és udvarhölgyével, a másodikban a főudvarmester két udvarhölggyel, mig az utolsóban Speyern Fides bárónő, a trónörökösné udvarhölgye, báró Klipphausen Olivér huszártiszttel s az uti marsallal.
Ebben a kocsiban folyt a legélénkebb beszélgetés, de inkább csak Fides bárónő és Olivér báró között, mert a siket marsall többnyire tátott szájjal hallgatta a fiatal pár szócsatáját s maga csak olykor-olykor vakkantott belé egy-egy szót.
Fides nem viselt fátyolt, s a friss szellő mély pirosságot lehelt egyébként sápadt arcára. Klipphausennek föltűnt, mily jó szinben van és szürke szemei ma milyen szokatlan fényben ragyognak. A házasság témájáról beszélgettek, a bárónő komolyabb hangon, a báró élcelődve:
- A házasság hazárdjáték, kedves Klipphausen, amelynél vakon huzzuk a kártyákat, ön elhamarkodott és vakmerő játékos szerelemben; ha vészit, odadobja kártyáit, bánatpénzt fizet és szabadnak érzi magát, mint azelőtt. A házasság hazárdjában azonban ez a jelszó: »Kitartani!« Ön végnélküli játszmába kezd s a kártya, amelyet kihúzott, - akár boldogságot hoz, akár balszerencsét, - ezer láthatatlan lánccal kapcsolódik tulajdon sorsába. Vissza