Előszó
Ki volt Damjanics János?
Mikor megkérdeztem az édes apámat, lángolni kezdett a szeme, az orczája kipirult.
- Az volt csak az ember, fiam! Nem született még olyan ember, mint ő. Damjanics volt a...
Tovább
Előszó
Ki volt Damjanics János?
Mikor megkérdeztem az édes apámat, lángolni kezdett a szeme, az orczája kipirult.
- Az volt csak az ember, fiam! Nem született még olyan ember, mint ő. Damjanics volt a hősök hőse, a csaták oroszlánja. Ő volt a fergeteg, a mely elsöpörte maga elől az ellenséget. Damjanics János volt a magyarok legvitézebb katonája.
Megkérdeztem az édes anyámat. Ki volt Damjanics? Az édes anyám igy felelt:
- Damjanics volt a férfiak virága. A legnemesebb, legbátrabb katonája volt Kossuth Lajosnak. Aki az ő nevét hallotta, ha gyáva volt egyszerre bátor lett, ha vitéz volt még vitézebb lett. Az anyák büszke örömmel adták oda a fiaikat Damjanics katonájának. A Damjanics katonái, ha meghaltak a csatamezőn, egyenesen az égbe szálltak.
Béna honvéd járt a házunkhoz. Nyomorék volt a lába, mankóval segítette roskatag testét. Az eperfa alatt szokott üldögélni. Ott szívogatta a pipáját és melegedett a napon. Rongyos, esőmosta, vihartépte vörös sapka volt a fején. Ezt a sapkát még akkor se vette le a fejéről, ha kéregetett az utczasarkon.
Megkérdeztem a vén koldust:
- Bácsi, ismerte tán Damjanicsot?
A koldusnak remegett a hangja, a két öreg szeme pedig könnybe lábadt.
Vissza