Hazafelé (aláírt példány)

Fülszöveg

Több mint négy évtized válogatott versei - nemcsak a saját érzéseimet, élményeimet, hanem egy megpróbáltatott nemzedék sorsát is tükrözik. Pusztító háború, börtön, levert szabadságharc, idegenbe kényszerült élet gondjairól az utánunk jövőknek tanúságot tenni, úgy érzem, írói kötelesség.
Az első világháború után, 1920 december 21-én születtem a Borsod megyei Nagybarca községben. Apám, Kohlmann Tamás ezredes, arra volt büszke, hogy nagyapjának testvére, Kohlmann József császári tiszt 1848-ban, mint táborkari honvéd-ezredes az osztrák és cári seregek ellen harcolt a magyar szabadságért. Anyám, Kecskéssy Jolán, édesanyjától, született Geleji Zsuzsannától, a református zsoltárfordító leszármazottjától, nemcsak a szülői házat, de a haza szeretetét is örökölte, amit négy gyermekének adott tovább. Az ő nevét vettem fel 14 éves koromban. Középiskolába egy évet Kőszegen, hét évet a soproni Rákóczi Ferenc honvéd reáliskolai intézetbe jártam. Innen kerültem Budapestre, a Ludovika Akadémiára, 1941-ben avattak hadnaggyá. Hadibeosztásban, 1945 tavaszán, Veszprém mellett mindkét kezemen súlyosan megsebesültem. 1945 után az ún. demokratikus honvédség tisztjeként szolgáltam. 1947-ben hamis vádakkal letartóztattak. A kiszabott 10 év büntetésből 9 évet a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai rab-bányában töltöttem. 1956 júliusában, a politikai perek felülvizsgálatakor több társammal együtt szabadultam.
A Váci börtönben gyűjtöttem egybe az első magyar "szamizdat" írásokat, a "Füveskertet", összesen 2 kézzel írott füzetet, melyek celláról-cellára vándoroltak, majd a falba rejtve várták sorsukat. Három példányt sikerült közülük Nyugatra csempészni. Nagyrészt ezekből válogattuk a Bécsben kiadott "Füveskert" versantológiát.
Az 56-os forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vettem részt. November első napjaiban rádión keresztül egy lap alapításának megbeszélésére hívtuk össze a "Füveskert" íróit. A lap végülis külföldön, 1956 december 1.én, bécsi szerkesztésben, Münchenben jelent meg Nemeztőr címmel. Azóta megszakítás nélkül vagyok a lap szerkesztője és kiadója.
1958-ban Bécsben megnősültem. Három gyermekem közül Tamás és Csilla Bécsben, Krisztina Münchenben született.
Kedves Tibor!
Odakünn még sötét van, nyugtalan éjszaka, másfél órás autóút távolsági reflektora, zúgása mögöttem, a tegnap is fölgyorsult ritmusban telt, akár a többi, délelőtt nyelvtan, irodalom, történelem órák az iskolában, délben indultam Pestre, Bem tér, MDF-központ, tárgyalások, levelek, telefonok, gondolatok, barátságtalan ügyek, a régi rendszer alattomos aknái, az új első mozdulatai, a változás és változtatás történései, öröme és riadalma, időzavar és újra időzavar, évek óta egymásnak ütköznek a percek, az órák, s most itt ülök az asztalomnál, a falu szélén, Lakiteleken, s megállítom ezt a sodró mondatot is. leírom azt a szót, amit napok óta dajkálok magamban.
Győztünk.
Ezt csak ilyen egyszerűen szabad kimondani. Ahogyan múlik az éjfél utáni sötét, olyan egyszerűen. Mert ez a csoda bennünk szerveződött, velünk és általunk történik a hír, kifelé vonulnak a szovjet tankok, a szabadon választott parlamentben kormányzó erő a Magyar Demokrata Fórum, október 23 nemcsak a lelkünkben, a törvény szerint is nemzeti ünnep, politikai erők, pártok erősödnek, idegen rendszer fogságából szabadul a nép.
Győztünk kedves Tibor, ez polgári forradalom és szabadságharc, hatalmas erővé szerveződött, a személyek Köztársasága, a hipnotikus álomból végre kiszakadtunk. A borulátók sötét felhőket eregetnek, papírsárkány az égen, kedvünket hiába csipegetik. Leszünk valódi köztársasággá, esélyünk jövendőt hódít.
Ez a történelmi lehetőség a Tiétek is. A szögesdrót immár díszdobozban, megszűnt az a politikai és lelki határzár, az a taszító erő, amely miatt a világban százezrek szóródtak szét, hogy családi otthonok négyzetméterein, közösségek házaiban, találkozókon építsenek tenyérnyi hazát, kicsi Magyarországot. Nélkületek, kedves Tibor, az erőnk is gyöngébb lett volna, az igazság pedig kimondhatatlan. megzavart rádióadásban, átcsempészett újságban, könyvekben maradt épségben a törékeny hit, hogy föladni soha nem lehet, hogy értelme van minden tilalmas versnek, gondolatnak, mozdulatnak, amely növekvő erővel feszül a hazug rendszernek. Nyugat-Európában, túl a tengeren, óceánon mind valamennyien vagytok a győzők, mert voltatok a biztonság, az igazság nemzetőrei. A nemzet rendkívüli és meghatalmazott nagykövetei. Volt hosszú időszak, amikor a részekre tördelt nemzet csak Veletek mondhatta el gyötrelmeit.
Nemcsak köszönetet küldök, kedves Tibor, hanem hívó mondatokat. Szükségünk van minden gondolatra, tapasztalatra, perlekedő indulatra. Vár benneteket a szülőföld harangzúgása, s ha változott is a megőrzött utcakép, a rokonok, a barátok arca, mindez csak annyira, amennyire Ti is változtatok. Vár a cselekvő idő, a felelősség, a történelem.
Működjön végre a nemzet szabadon, a részek egymást erősítve, gazdagítva, s működjön bennünk a nemzet olyan egyszerűen, ahogy most fölkél a nap az ablakon túl, itt Lakiteleken.
Lakitelek, 1990. április Lezsák Sándor
Különös iróniája a sorsnak, hogy a szabad világában megjelent verseim, - akár a börtönben írottak - eddig csak "csempészáruként" juthattak haza. Nagy elégtétel viszont számomra, hogy az 56 után felnőtt fiatal "búvópatak-nemzedék"-nél visszhangra találtak ezek a versek.
A Sors ajándéka, hogy közel félévszázados hazai hallgatás után most már szabadon is eljutottak verseim az otthoni olvasókhoz.
Köszönet mindazoknak, akik ezen a haza vezető úton elkísérnek. Vissza