Haza fogunk menni

Előszó

Történelmünk és jelen helyzetünk megértéséhez nem elegendők már a történelemkönyvek, a történelem megírásához pedig nemcsak az írott források, feljegyzések, oklevelek és újságok felkutatása. A történelmet nem csak az országvezető királyok és kormányok, hadvezérek és politikusok csinálják, hanem mindnyájan csináljuk és szenvedjük el: a kis emberek. Az egyének sorsa eltűnik, felolvad a maguk élménye mellett, ha kívül esik szűk látókörünkből. Pedig a hozzánk hasonló sok-sok ezer ember egyéni sorsán mérhető csak le az igazi történelem emberformáló légköre, hangulata, azok a szenvedések és vágyak, melyek végső soron az országot jellemzik és meghatározzák. Szebeni Ilona immár második kötetével újra megrendítő vallomások sorát vesszük kézbe. Fiatal gyereklányok, asszonyok mondják el szinte hihetetlen és szomorú életüket. Életüket, melyet nem lehet újrakezdeni. Nem lehet kárpótolni sem az elveszett éveket. Nők vallanak, mondják el a XX. század szörnyűségeit, nők, akik arra születtek, hogy szeressenek, új életeket adjanak, könnyet és vért töröljenek, otthont melegítsenek és e durva világban a szépet és gyengédséget, a békét képviseljék. Ők még iszonyúbban és kiszolgáltatottabban élik meg a szinte túlélhetetlent. Vádirat? A vádlottak padján nem csak az ördögi rendszerek és torz politikai szándékok ülnek, - hanem az egyes emberek is. Mi magunk a történelem végrehajtói és szenvedői is. Azok, akik a legembertelenebb rendszerekben is megmaradhattak volna embernek, de nem maradtak meg. Szánalmasan esendők vagyunk mindnyájan. A szörnyűségek közt azonban itt-ott mégis megcsillan a ritka emberség, a legváratlanabb pillanatokban, megenyhíti a rettenetes látleletet. Ezért ez a könyv nemcsak megdöbbent, hanem vigasztal is. Asszonyi gyengédség a vér, szenny, gyűlölet és erőszak tengerében. Forrásmunka önismeretünkhöz. /Andrásfalvy Bertalan/ Vissza