Prae 2000/3-4.

Előszó

Részlet:

Nagyon egyszerűen abból fogunk kiindulni, hogy Greenaway filmjeiben a vizuális és a verbális nézőpont, s az általuk képzett vizuális, illetve verbális narráció nem azonos. Továbbá abból, hogy a köztük levő különbség jól modellálja, vagy fordítva, jól modellálható a hétköznapi percepció és a belőle képzett történeteink viszonyával. Még akkor is, ha e szempontok két-két oldalát nemigen azonosítanám.
A KAMERA
Eszerint az analógia szerint a vizuális nézőpont felvétele nem feltétlenül vezet történet jellegű entitáshoz, egyszerűen csak vizuális szekvenciát eredményez. A vizuális és a verbális szekvenciák szimultán képződnek, s egymáshoz képest anyagként viselkednek - ezt többé-kevésbé minden filmről el lehet mondani. Hadd tegyem azonban hozzá, hogy a kamera ugyanazt az anyagot szolgáltatja a filmek teljes hosszát fedő és többféleképp szimultán verbális narrációhoz (bár a metódus nem minden filmben azonos).
Az ilyen értelemben vett vizuális szekvencia a filmekben kialakuló verbális nézőpontokhoz képest objektív. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a vizuális szekvencia primer vagy preegzisztens lenne hozzájuk viszonyítva, csupán azt, hogy mindegyiküknek egyformán konstituens része. A kamerakezelés is ennek megfelelő: nem igazodik az egyes verbális szekvenciákhoz. Ami azt illeti, némelykor látványosan nem követi a beszéd útját. Ez a helyzet például A rajzoló szerződésének (The Draughtsman's Contract, 1982) vacsorajeleneteiben. A kamera itt kimérten, tér és időbeli szabályok szerint mozog ide-oda az asztal mentén, s a legkevésbé sem követi a társalgást, a szereplők „verbális szubjektívjeit". Az asztali beszélgetés azért kap ebből a szempontból is kiemelt szerepet, mert eközben az lenne a természetes, hogy az emberek egymásra néznek, tekintetük iránya verbális produkciójuk célpontjának megfelelően alakul, s hogy a kameramozgás (amely kiválóan alkalmas az emberi viszonyok bemutatására) ezt kövesse. Máshol épp ellenkezőleg, a beszélők fordulnak helyzetszerűtlenül a kamera felé, mint A máconi gyermek (The Baby ofMácon, 1993) lakomaj elenetében a papfiú halála előtt, mikor az asztal két oldalánál sétálva beszélgető fiú és lány olykor háttal megy. Némely Greenaway-filmben (pontosabban: a korábbi filmekben) a kamera a jeleneteken belül gyakorlatilag nem is mozog, s helyzetének minden változása vágással jár; máshol (a későbbi filmekben) mozog ugyan, de nem követi a szereplőket; vagy ha mozgása mégis egybeesik a szereplőkével, ennek az az oka, hogy a szereplők mozgása igazodik a kamera számára lerakott sínekhez. (Ez egyébként jól látszik a takarásokon a vonulások alatt.) Vissza