A menekülés könyve

Előszó

Éppen ma négy éve hagytam el Budapestet; juniusban lesz három éve, hogy elmenekültem Párizsból; két évig hányódtam Észak Afrikában. És most, négy év multán, a szabad Angliában, kiadják menekülés közben irott verseimet.
A fasizmus mindenütt a nyomomban volt. Sokszor már ugy látszott, hogy minden elveszett. Néha önmagam elől is menekülnöm kellett, hogy tovább juthassak. Azután újra meg újra feltápászkodott a remény, eltűntek az üldözők és olykor kétségeimtől is megszabadultam. A vélteden megsegített. Megmenekedtem? Nem. Mert senki sem menekedhetik meg addig, amig a fasizmust gyökerében ki nem irtották. A többiek: az ottrekedt barátok, társak, népek még elnyomatásban élnek, hegyekbe menekülnek, elrejtőznek, félnek, gyűlölnek és áldozatos harcot folytatnak az elnyomók ellen. Nem beszélhetek megmenekülésről addig, amig nálamnál kevésbbé szerencsés magyar iró barátaim Vichy-Franciaországban éheznek és kínlódnak. A verseimben fel-feltörő kétség, szomorúság és gyűlölet nem szünhetik meg addig, amig őket és a többi ismeretlent a kiszolgáltatottság lealázó érzése nyomorítja. Baráti szeretetemet és együttérzésmet küldöm el nekik a szabad Londonból. És nem feledkezem meg arról, hogy engem is csak a csoda és nem a felszabadulás mentett meg. Az üldözők még élnek.
Mindamellett a szabadság érzése töltött el, amikor Anglia földjére léptem. Ezúton mondok hálás köszönetet azoknak az angoloknak, akik hazájuk nemes tradícióihoz híven ezt számomra lehetővé tették.
Hálával emlékezem meg azokról, akik útközben segítettek. Néhány versemet útitársaimnak, felejthetetlen barátaimnak ajánlottam. Nélkülük bizonyára elvesztem volna az utak mentén.
Szeretettel köszöntöm angliai honfitársaimat, eszmei, politikai fegyverbarátaimat, akiknek baráti közelsége el tudta feledtetni velem a hontalanság érzését.
Végül is hálásan köszönöm Dr. Bencze Lajosnak és Rosner Károlynak hogy áldozatkészségükkel lehetővé tették e könyv megjelenését. Vissza