Havanna királya

Fülszöveg

"Megint odaült a mellvédre. A naplemente még élesebb árnyalatokat hívott elő. Az ég, a víz, a házak falai, a part menti zátonyok kövei, meg a zöld zuzmó, amely borította őket, az El Morro kőfala, és minden, amit az a fény megérintett, arany, rózsaszín, lila és egyéb, meghatározhatatlan színekben játszott. Súrolta a szépség. A naplementékben, a nőkben, a környezetében lüktető életörömben, a zenében, a tenger végtelen jelenlétében, az illatokkal telített levegőben rejlő szépség. A lüktető élet szépsége. Mindez mégis olyan távol volt tőle."

Reynaldo Havannában él, és mivel a beceneve (Rey) "király"-t jelent, pimaszul úgy mutatkozik be mindenkinek, hogy ő Havanna királya. Ez az egyetlen tulajdona: a neve. És az emlékei, melyektől egyre csak szabadulni akar. Nincstelenként tengeti napjait Havanna számtalan nincstelenjének társaságában, ahol lassan a női és a férfi test az egyedüli dollárkompatibilis árucikk. Ahol hősünk tizenévesen már harmincasnak néz ki, és még életében nem evett húst, egyetlen ruhája van, amit éppen visel, és ha semmi sincs a zsebében, akkor kéreget vagy lop. Váltogatja a nőket, a csodálatosan romlott mulatákat és negritákat, akik kitartják. De nem képes feldolgozni, hogy osztozni kénytelen rajtuk a turistákkal, meg nagyjából mindenkivel, aki egy pohár italt tud fizetni nekik. Kuba látszatra maga a paradicsom, a Karib-tenger gyöngyszeme, miközben lakosai éhségüket és nyomorukat a bujaság mámorába folytva, egymás testét a végletekig kihasználva várják és kísértik a halált, mely a nevüket is eltörli, betemetve az emlékeket. Gutiérrez kegyetlen világában minden érinthető és szabolható, a regény közel hozza mindazt, ami távolról akár élhetőnek is tűnhetne. Nem óv meg minket önmagától, felemészti az egzotikus kliséket, és olyan nyomot hagy a gyomrunk táján, amilyenre csak igazán kivételes alkotások képesek. Vissza