Hati-Hati

Fülszöveg

A Kathiawar-félsziget forró, száraz sztyepp-vidékén, Sasan-Girben élnek az utolsó indiai oroszlánok, melyeket ma már a kihalás veszélye fenyeget. Mégpedig azért, mert nemcsak antilopon, szarvason és vaddisznón élnek, hanem lecsapnak a giri erdővidék parasztjainak marhacsordáira is.
A kutatóházaspár - Ursula és prof. dr. Wolfgang Ullrich, a drezdai állatkert igazgatója - alig néhány méter távolságból nézhette végig, miképpen támadta meg az oroszlán a bivalyborjút, és eközben arról is meggyőződhetett, hogy a giri oroszlánok igen barátságos magatartást tanúsítanak az emberek iránt. Hasonló tapasztalatot szerezhettek a leopárdról is, amely csaknem minden éjszaka ellátogatott a kutatóállomásra, és az alvók ágya között rendezte kutyavadászatait....
Innen Mudumalai és Bandipur nedves, forró dzsungeleibe repült a házaspár, hogy elefánthátról lesse meg a gaurokat, Délkelet-Ázsia legnagyobb vadmarháit, Ursula és Wolfgang Ullrich napról napra órák hosszat üldögélt hátas elefántjaink nyakában, a gaurcsordák közvetlen közelében, s figyelték az őserdő vörösesbarna óriásainak életmódját. Közben megismerkedtek és megbarátkoznak a szelídített munka-elefántokkal is, melyeket gazdáik, a mahautok "hati-hati" kiáltással biztatnak munkára.
Az állatokat csak az szeretheti, aki szereti az embereket. Ez a humanista alaptörvény csendül ki azokból a sorokból, amelyek az őserdő halászó, vadászó, vadon termő gyümölcsöket gyűjtögető lakóinak életét festik. A könyv egyik kiemelkedő részlete az ősi szokások szerint megült őserdei ünnep - a Folyó és Káli istennő ünnepének - színes leírása. Vissza