Fülszöveg
Kaiser Ottó (Pápa, 1953)
Fotóriporter, képszerkesztő
Pályáját fotóillusztrátorként kezdte, de hosszabb ideig dolgozott műtermi fotográfusként is. Számos Magyarországon megjelenő hetilapnak és magazinnak volt munkatársa. Az utóbbi években épület-, város- és portréfotókat készít.
Munkáiból számos album készült.
Kaiser Ottó fotográfus, mint azt a Határtalan irodalom tavaly megjelent első kötetében megígérte, folytatta az utazást a határainkon túl élő magyar írók, költők, alkotók magyarországi bemutatása, életük, érzéseik, körülményeik megismertetése céljából. Ezúttal huszonnégy portré kapott helyet a kötetben, s néhány kisinterjú olyanokkal, akik véglegesen választották Magyarországot lakóhelyüknek. Ez a könyv ismét bizonyítéka annak, milyen széles még az a világ, ahol határainkon kívül is jó magyar művek születnek: bizonyítéka annak is, hogy amikor embereket, életműveket megkülönböztetünk egymástól, milyen ósdi jelzőket, skatulyákat alkalmazunk. És bizonyítéka annak is, hogy az...
Tovább
Fülszöveg
Kaiser Ottó (Pápa, 1953)
Fotóriporter, képszerkesztő
Pályáját fotóillusztrátorként kezdte, de hosszabb ideig dolgozott műtermi fotográfusként is. Számos Magyarországon megjelenő hetilapnak és magazinnak volt munkatársa. Az utóbbi években épület-, város- és portréfotókat készít.
Munkáiból számos album készült.
Kaiser Ottó fotográfus, mint azt a Határtalan irodalom tavaly megjelent első kötetében megígérte, folytatta az utazást a határainkon túl élő magyar írók, költők, alkotók magyarországi bemutatása, életük, érzéseik, körülményeik megismertetése céljából. Ezúttal huszonnégy portré kapott helyet a kötetben, s néhány kisinterjú olyanokkal, akik véglegesen választották Magyarországot lakóhelyüknek. Ez a könyv ismét bizonyítéka annak, milyen széles még az a világ, ahol határainkon kívül is jó magyar művek születnek: bizonyítéka annak is, hogy amikor embereket, életműveket megkülönböztetünk egymástól, milyen ósdi jelzőket, skatulyákat alkalmazunk. És bizonyítéka annak is, hogy az alkotók a lélek milyen hihetetlen mélységéig tudtak mindannyian megmaradni szívvel-lélekkel idetartozó magyarnak. Legtömörebben, legmarkánsabban ezt közülük a már húsz éve Magyarországon élő marosvásárhelyi Ágoston Vilmos fogalmazta meg. "Vannak írók, anyanyelvükön írnak, de a világ nem vehet róluk tudomást, mert a világ országhatárok mentén, politikai-földrajzi kategóriák alapján közelíti meg az irodalmat, művészetet, mindent, amit birtokába vehet. Visszakérdezek: hogyan nevezzük őket? Magyar szempontból egyszerű a válasz: Tőzsér Árpád, Végel László, Esterházy Péter, Cselényi Béla, Bujdosó Alpár, Nagy Pál magyar írók. Aztán, hogy az egyik Párizsban, a másik Budapesten, vagy éppen Novi Sadon él, az az ő saját, személyes gondja. Ilyen szempontból a magyar irodalom egységes. Minden más, »külső« szempontból nem. Ez tipikusan XX. századi, nem irodalmi probléma. Erre a kérdésre Arany János, de még Ady Endre sem tudott volna válaszolni. Sokan remélik, hogy ebben a században eltűnik ez a kérdés, de én nem vagyok ebben olyan biztos." Ami biztos: ma még nem tűnt el, ma még nagyon is élő ez a kérdés, amiről beszélni, állapotáról tudósítani kell szóban, képben és minden lehetséges módon. Ezért született a Határtalan irodalom második kötete.
Vissza