Előszó
Egy emberöltő derekán, négy terhes évtized ólomsúlyú, fanyar gyümölcsével megrakodva, elérkeztem a Határkőhöz.
Tudom, most megnézik, hogy mit hoztam magammal s mit akarok átvinni a határon túlra;...
Tovább
Előszó
Egy emberöltő derekán, négy terhes évtized ólomsúlyú, fanyar gyümölcsével megrakodva, elérkeztem a Határkőhöz.
Tudom, most megnézik, hogy mit hoztam magammal s mit akarok átvinni a határon túlra; oda, ahol az Élet mesgyéi tisztábbak, egyenesebbek, szelídebbek s ahonnan minden út már csak egyfelé vezet: a Csend Birodalmába!
Nincs szükség rá, hogy megmotozzanak. Önként kifordítom a tarisznyámat s a szigorú vámőrök elé szórom a kincseimet.
Ez a pár kiválasztott vers minden, amit ebből a küzdelmes fél-életből átmenteni szeretnék a nyugalmasabb túlsó partra. Szivemben és lelkemben is csak ezeket a dalokat hordom, nincs más rejtett kincsem, - nem akarok átcsempészni semmit. Jobb, ha a hozzám tartozó egyéb holmik itt maradnak, a Sorompón innen. Semmi közöm már hozzájuk!
Minden, ami eddig volt, - a múlté! Mind mögöttem vannak már, amikért eddig éltem, akiket szerettem, amiknek örültem s amiket néha megsirattam...
Szeretném, ha elhinnék, itt a Határkőnél, hogy igyekeztem tisztán és becsületesen elvégezni a rámbízott feladatot. Néha sikerült, néha nem! Büszke vagyok rá, hogy nem kerestem semmit ezen az „üzleten".
Az útlevelem szabályszerű, rajta van a Lelkiismeret vízuma is! És az utolsó oldalra, a hivatalos megjegyzések rovatába, vérszínű tintával írtam be a halkan elsóhajtott számadásom utolsó négy sorát, igazolásul:
"A mérlegem most - rosszul áll!
(Mindent gondosan elkönyveltem.)
S a Főkönyvelő tanúm rá,
Hogy én, eddig, csak ráfizettem..."
Vissza