Sírónevető I-II.

Fülszöveg

Írótolvaj orgazdája
magamról? Annál szemérmesebb vagyok
vallomásnak elég a nyelv
az ő nyelve a megvallóm - kivallatott engem magyarnak. Az ő nyelve horgas-kampós tábláján szárították ordas gereznámat, ő annak a nyúzója-cserzője. A szőrme nyelv tetű-melegében élek, rándulok, izomkioldódással gondolkozom
másnak van néhány olvasója, sok olvasója, sok-sok olvasója, a világ az olvasótábora. Nekem? Nem tudom, volt-e valaha kevéske-sokacska. Annyi-amennyi. Egy olvasóm mindig volt, ő volt az én olvasótáborom
édesanyám
* * *
mindenemet elolvasta, mindig olvasott
ha nem értette, azt a keveset felfogta felfoghatatlan utakon-módokon; azt a sokat pedig, amit megértett, előbb olvasta-értette, mint ahogy én megírtam. Mindig is mintha -
a kicsi paraszt eszével, de úgy, hogy hozzá képest Aragon tudománya sütetlen és Sartre leforrázva kullog a sarokba: ahogyan ő értett érteni odaértető indáival, antennáival, ráhangolt tapogatókáival
mintha mindig is ő írta volna, ilyen kegyesen csalt-csalogatott - s nem is, hogy előlem elírja, hanem hogy elibém-írja másolnivalónak s azután úgy tegyen, mintha nem tudta volna nagyon is, mi következik: ő következett
eszményi orgazda. Maga-szülte tolvaj álom-orgazdája. Tőle lopom - nem bánja - neki kínálom - árán felül jutalmazza
a plágium égbekiáltó. Ki tudja olyan megátalkodottan tagadni, mint elkövetője? és ki szomjúhozhat szenvedélyesebben szégyene megvallására - hogy az egyetlennek aki nem árulja be: meggyónja édesanyjának a dézsmálást?
életreszóló "pillanatnyi elmezavar": annak gyónjam meg, akitől szavanként lopom - aki elszökött előlem, gyertyákon elfüstölgött az elébetérdelő elől?!... Értesítem az illetéseket. Tartóztassanak le. "Itt jár közöttünk. A kincses Ige, az Eleven Ige kelyhének kirablója. A plagizátor! Még álmában is! Mire várnak?! Elfogatóparancsot ellene"
köröztetem magam
a hatóság röstelkedve szórakozottságot színlel; a közegek letagadják illetékességüket
Ma - ágyának hűlt helyén komód, rajta óra: fekete márvány síremlék-forma óra. Ő elszáradt - én felduzzadtam
harangos óra
megtiltja: semmi ne hozzon enyhülést
hangosan üt-harangoz
áldó-delejező marék por a magam-eszkábálta üveges ereklyetartóban
azóta, hogy az a marék por, aki volt, itt őriz felülről magasan, a hátam mögül a dolgozóban s én mint a börtönéveket, napokra átszámítva - úgy tudom, hány napot forgadoztunk azóta a nehéz vasrácsos nyilvántartó törzskönyvekben: azóta
azóta új fejezet következett
már nem tudja eltagadni: kevesebb lehetősége van a csalafinta elcsodálkozására a feltáruló mennyek fényességének háttal - vakulok, ahogy fejemre süt a sugara, fejemre olvasódik szegény tudományom, írásnak igazsága: még inkább, mint valaha - neki írom, belőle írom
ő plántálja belém sorra mind, úgy, ahogy gondolódnak: a huncutját csakúgy, mint a kegyesét, a gügyögősét csakúgy, mint a körülhirdetőset
az ő hova-nem-lett szemüvegén csillog az én elámulásom
ő az én kitalálókám; megújulásom; kedvem fenyőfürdője; értő szigorúságom - ma inkább, mint valaha
Így lesz mindig ezután. Sültbolond módra téglámat-téglámra halmozom s megpróbálok magos kerítésfalat húzbi közé és közém - versből, filozófiából, regényből, drámából: hogy Hajacskám Hófehérje elhomályosodjék és észrevétlen hosszan-nézése távolabb kerüljön
hogy hátha! hátha egyszer magam is hozzátehetek valamit az Eredethez - ahhoz, ami belőle jön. De nem
szamár próbálkozásommal csak írói gyalázatomat szaporítom: hogy még késő vénségemre is majd ő lesz, aki belőlem kiírja, magának megírja, odaadnivalómat megvárja, ölébeteríti, szétnyitja - és olvassa amint következik. Ő az én olvasótáborom
"HONGRIUSCULE", Wimbledon, 1971

A majomház - napkeleti játék. Háromfelvonásos bohózat az Ezeregyéjszaka egyik közismert epizódjából - az udvari bolondról, aki szálkát nyelt.
Az aranypalást. Egyfelvonásos tréfa a Nefzávi Sejk Illatos Kertje c. XVI. századi arab erotológiai gyűjtemény egy anekdotájából: Harun Al Rasid csalafinta bolondja hogyan férkőzik be a kalifa főfelesége kegyeibe - ingyen.
Némberköztársaság. Egyfelvonásos rokokó groteszk a hercegről, aki oly hercegi-telhetetlen a szerelemben, hogy pákosztossága végveszélybe sodorja.
A libegő - vándorjáték három részben. Öregedő típus-házaspárt képeskönyvi életútja az évek kapaszkodóján; a millióké, akik a remények degeszre tömött poggyászával vágnak neki a lépcsősivatagnak, de életüket váltig csak álmodják-tervelik. Mire felérnek, azon veszik észre magukat, hogy nemcsak minden tervük-álmuk: egész életük is megvalósítatlan maradt - de már túlságosan fáradtak ahhoz, hogy törődjenek vele.
Elefántcsorda - egyfelvonásos. A nyomozó őrnagy és a vizsgálati fogoly párjelenete, időnként hármassá bővülve a titokzatos látomással, amely csak egyiküknek jelenik meg, a másiknak nem. Az afrikai elefánt-rezervációk egyikéről visszatérő zoológus különös szerelmi tragédiája, aki az ellene szóló látszatot hívja segítségül, hogy tisztázza magát.
Gargilianus - iskoladráma. Kétezeréves romtemető szobrainak meditációja - a Vidámpark tőszomszédságban. A sírboltlakók monológjainak kegyes vagdalkozása egymás mellett elhersenő ártalmatlan kardok módjára - míg a hamuvá-porrá ülepedett "nagy egyetértés" jámbor félreértéséből a hulláit számláló emberiség tetemrehívása nem lesz. A ravatal - egyfelvonásos. Hullaárverés a Ravatalozó Ház felemás üzemében - avagy "mindnyájan bűnösök vagyunk". Koloratúra változatok Dosztojevszkij témájára. Vissza