Hatalom és dicsőség

Előszó

Részlet:
Tench úr elindult a lángoló mexikói nap alatt, a perzselő porban, hogy elhozza az éther-tartályt. A háztetőről néhány dögkeselyű nézett rá únott közönnyel: még nem volt hulla s így nem számíthatott az érdeklődésükre. Bágyatag lázadozás kelt Tench úr szívében, lehajolt-, felvett az útról egy kődarabot és feléjük hajította. Egyikük felröppent és lassú szárnycsapásokkal átvágott a városon, a szűk terecske felé, ahol az egykori elnök és tábornok mellszobra állott, meg a két bódé, melyekben ásványvizet árultak, majd eltűnt a tengerpart tájékán. Nem sok szerencsével fog ott járni: ezen a vidéken a cápák falják fel a dögöket. Tench úr is elindult a tér felé.
- Buenos dias! - köszönt rá egy revolveres emberre, aki tenyérnyi árnyékfoltban üldögélt egy fal mentén. Itt azonban más szokás járta, mint odahaza, Angliában: az ember meg sem mukkant, csak gyűlölködőn meresztette szemét Tench úrra, mintha soha semmi dolga sem lett volna az idegennel, mintha nem is az ő munkáját dicsérné két arany zápfoga. Tench úr izzadságát törölgetve ment tovább, elhaladt a Kincstárépület mellett, mely valaha templom volt s a rakpart felé vette útját. Közben azonban már el is feledte, mit akart venni - talán egy üveg ásványvizet? A szesztilalom miatt nem is ihatott volna egyebet - legfeljebb sört, ami azonban állami egyedáruság lévén, túlságosan költséges mulatság volt, hacsak külön utakon nem jutott hozzá. Vissza