Ember küzdj'... I-III.

Előszó

Részlet az első kötetből:
"A kisfiú kinyitotta szemét a vaksötétben. Álmodhatott valamit. De nem mozdult mellette senki, a dada mélyen aludt, az anya odaát virrasztott a szomszéd szobában. A kisfiú mindjárt be is hunyta szemét és aludt tovább. Örök, soha ki nem derített titok marad, mi suhan át ilyenkor egy kilenchónapos kis lelken. Senki soha ezt meg nem tudhatja, ő maga sem emlékezhetik rá, mikor később eszmél és fölnövekedik. A felserkenő lélek pici megmoccanása, a leendő emberi tudat e tudattalan kezdete, beleomlik senki által nem tudottan a sztregovai kastély sötétjébe, a mindenség titkába, ahonnan ez a kis lélek még nem régen érkezett.
Az anya felöltözötten virrasztott a szomszédban. Kis asztal mellett ült, az asztalon egy francia könyv, gyertya, hozzávaló koppantó és üdítőnek egy pohár mandulatej. Olvasott is, nem is. Az esze nem a francia szövegen járt, hanem azon, amit azok odaát tárgyaltak. Férje, sógora és az ügyvéd. Nem kis dolgok forogtak ott kockán: a két Madách-fivér egyességet kötött egymással. És ő, aki mint asszony, nem vehetett hivatalos részt a férfiak dolgában, meg kellett, hogy várja az órákig tartó hosszú tárgyalás végét, mert tudni akarta: úgy ment-e minden, ahogy urával megbeszélte volt. Hosszú hónapok óta latolgatták, tervelgették a hálószoba titkos csendjében, a lefekvés után való bizalmas beszélgetések óráin: hogy s mint kellene Jánossal a vagyon dolgát dűlőre vinni. Nehezen ment nagyon, mert János a gondtalan és könnyű lelkű emberek módján, minden írástól vonakodott." Vissza