A kristálynézők

Előszó

Ez a regénynek nevezett följajdulás, megjelenésekor, tizenhárom esztendővel ezelőtt, olyan volt, mint egy békebontó, dáridórontó vészsíp szava egy biztos, révbe úszó, szilárd, óceánjáró hajón. A szunyókálok bosszúsan fordultak át a másik oldalukra, a gondtalanul vigadozók pedig nagyot nevettek a rémlátó Balogh Fábián riasztgatásain. Senki sem hitte, hogy recsegnek-ropognak az eresztékek, békén folyt tovább a hétalvók álma, békén a hejehujja, dínomdánom, s az egyetlen tüdőből fölszakadt „zátonyra futunk!" beléveszett a „sohse halunk meg!-et rikoltozók kórusába, anélkül, hogy csak egyetlen egy álmos szempillát is éberré sikerült volna peckelnie.
A zátonyrafutás azután hamarosan bekövetkezett, még pedig ugyanazokból az okokból, mint amelyek alapján ez a rémlátó regény jelezte, jóeleve.
Ez A Kristálynézők érdekessége. Furcsa érdekesség, mert a maga idejében semmi észrevehető hatása sem mutatkozott, de ma már nyilvánvaló, hogy ennek a hatásnak nem lett volna szabad elmaradnia.
Adja Isten, hogy ez a régi-régi, tizenhárom évvel ezelőtti sebekben vájkáló írás soha többé aktuális ne legyen, - de én nem hiszem, hogy ne legyen. Mert ha csak meg nem csal ugyanaz a fül, mely akkoriban recsegésnek-ropogásnak hallotta azt, amit mindenki csöndnek vélt: akkor ma is szirtek fölött járunk, s halkabban még, de ugyanazok a hangok hallatszanak, mintha csak ugyanazok a szirt-élek szeretnék ugyanazt a hajót fölhasítani. A módszer más, az egész kép más, de a veszedelem mintha mégis pontosan ugyanaz volna: - éber fenékfúrók és alvó őrszemek. Mindenekfölött ez az oka, amiért ezt a könyvpiacról régen eltünt regényt újra kiadom. Még mindig tanulságos lehet. Ezen a részén, bármennyire előnyére vált volna is magának a regénynek, egy jottát sem változtattam.
Történetemnek csupán okkult részein esett itt-ott néhány szónyi változás, megvilágosításul, hogy ne értessék annyira félre. Mert amit Balogh Fábián a lélektudomány ismeretlen régióiban fölfedezni vél, annak semmi, de semmi, legcsekélyebb köze sincsen a csodához, a természetfölöttihez. Amit Balogh Fábián gyanít, az csak merész, de szigorúan természettudományos föltevés. Föltevése egyszerűen az, hogy az autohipnózis szeszélyes látomásait kormányozhatókká is lehet tenni és az igazi, a reális valóság meglátására szorítani. Az újabb lélektani kutatások, s az autoszuggesztiónak a "konnersreuthi csodához" hasonló esetei ma már alighanem oszlatni kezdik a gyanut, mintha Balogh Fábián föltevése puszta fantazmagória lehetne. Ez a második, alárendeltebb ok, amiért A Kristálynézőket másodszor is világgá bocsátom. Mert az sem érdektelen furcsaság, hogy a regénynek ez az okkult része ma aktuálisabb, mint volt a maga idejében. Vissza