Tamás bátya kunyhója

Előszó

"Hiszen csak rege..." mondogatta nagyapám, a drága jó Huszár nagyapó, ha érzékeny szívű felesége, a "nannyó" elpityeredett valami felolvasott szomorú történet hallatára.
"Hiszen csak rege..." mondhatnám én is nektek, e szívet-lelket megindító történet olvasóinak. Rege, valóban, mert már régesrégen nincsenek rabszolgák sehol a világon s akármilyen fekete a bóra valakinek, senkifia nem korlátozhatja szabadságában.
De nyolcvan esztendővel ezelőtt, amikor egy nagyszívű amerikai asszony, Harriet Beecher-Stowe ezt a könyvet megírta, más világ volt még az Amerikai Egyesült Államokban. Amerika a szabadság földje volt akkor is, mint ma; Kossuth Lajos s a levert magyar szabadságharc hőseit rajongó lelkesedéssel fogadták az amerikaiak s diadalmenetben vitték végig az országon. A szabadság földje volt Amerika, de csak... a fehér ember számára. A déli államokban törvényes rend volt a rabszolgaság. A feketebőrű ember rabszolga volt, akit úgy lehetett adni-venni, családjától elszakítani, munkára korbáccsal hajszolni, akár az állatot. Nem menekülhetett ettől a sorstól, ha csak gazdája különös kegyelemből fel nem szabadította, még a "félvér" vagy "negyedvér" szerecsen sem, akinek csak egyik szülője vagy nagyszülője volt szerecsen. Ebben a könyvben is olvashattok majd egy ilyen "negyedvér" asszony szenvedéseiről. Az északi államokban nem volt rabszolgaság, de - és ezt nehéz nekünk annyi idő múlva s oly messziről megérteni - még jobban megvetették a szerecsent, mint délen, ahol rabszolgasorban élt. A délvidéki rabszolgatartó gazda akarva sem bízhatta volna a gyerekét másra, mint szerecsen "cselédre", s ha nem volt különösen keményszívű ember, olyanforma viszonyban élt szerecsen rabszolgáival, mint mondjuk a magyar gazda a béreseivel. Az északi ember azonban utálta a szerecsent, közel sem engedte magához, szóba sem igen állt vele. És ennek a szerecsenmegvetésnek sok nyomát látjuk mai napig is az északi államokban, pedig... Vissza