Három vitéz magyar baka meg egy káplár kalandjai

Előszó

Részlet a könyvből:
A zöldhajtókás székely regiment tizenöt százada október huszadikán elhagyta a kis Trnácz falut és Plevlje felé indult. Az elhagyott faluban, melynek legnagyobb része már a hadárat elején porig égett és néhány házat kivéve, jóformán egészen lakatlan volt, helyőrségül és szükség esetén hátvédül, csak a 16-ik század maradt. Ebben voltak, az ezredben elterjedt közhiedelem szerint, a legdélczegebb virágszálak és a legnagyobb imposztorok.
Rászolgált-e a legénység, nem-e erre a hírességre, ezt bajos lett volna egyhamarjában eldönteni, de ez a hiresség volt valószínűleg oka annak a kitüntetésnek is, hogy a szigorú óbester éppen ezt a századot rendelte ki, egy tüneményesen rövid napi-parancsban, erre a mindenképpen veszélyes pontra.
Nem kell elfelejteni, hogy a bosnyák háború legvéresebb hónapja október volt. Sok derék magyar fiu hunyta le ebben a nedves, ködös, szomorú hónapban örök álomra szemét, s igen nagy veszteségeket szenvedtek a szabadságukért küzdő benszülött fölkelők is. Elkeseredett, véres támadások történtek mindkét részről. Egyfelől a rideg katonai fegyelem, s a harag, hogy a még katonasorban levő tartalékosok legjava részének a mezei munka derekán, az arató kasza mellől kellett bevonulnia, - másfelől az ősi jogok, a vallás és szabadság fanatikus szeretete által tüzelt harczvágy a benszülöttek részéről, kik a »betolakodott idegenek« ellen keleti vérük egész lángoló szilajságával védték hegyeiket és el voltak szánva a legvégsőre. Vissza