Harmincnégy ember (dedikált példány)

Fülszöveg

szakonyi Károly ahhoz az írónemzedékhez tartozik, amely mielőtt megkezdte volna irodalmi működését, szükségből - s nem szándékos élménykeresésből - alaposan megismerhette a köznapi életet. 1931-ben született Budapesten, huszonhét éves korában jelent meg először írása. Négy évvel a háború befejezése után már katona, egyenesen a gimnáziumból vonult be. Leszerelése után kereskedelmi vállalatoknál, gyárakban, hivatalokban dolgozott; műveiben ma is azok az emberek élnek-lélegeznek, s azok a helyszínek jelennek meg, akiket és amiket annak idején megismert.
Novellistaként indult, de csakhamar hangjátékokat, drámát is írt. Középütt vannak a felhők című könyvét 1961-ben adták ki, a kötetet SZOT-díjjal jutalmazták. A következő években a Túl a városon, a Férfiak, a Porcelán baba és a Francia tanya című kötete került az olvasókhoz. Novelláiért 1970-ben József Attila-díjat kapott.
Első drámáját 1963-ban írta, még az év decemberében a Nemzeti Színház be is mutatta. 1968-ban a Madách Kamaraszínházban került színre az Ördög-hegy, és ezt követte 1970-ben, a Pesti Színházban, az Adáshiba.
Néhány dokumentum-hangjáték után a Majd jönnek érted, az Albérlet és filodendron és a Ki beszél? című műveit sugározta a hazai rádió és néhány külföldi adóállomás.
Az író-könyvéről:
"Harmincnégy ember lép Önök elé ebben a könyvben. Mindannyian újra felöltötték magukra azt a mezt, amit még akkor viseltek, mielőtt beléptek a stúdióba vagy a színházba. Azon a hangon szólnak most, ami leginkább a sajátjuk; hiszen szóltak már kölcsönvett hangon is, s bár ama hangok legtöbbnyire remeklések voltak, de mégiscsak valamiféle segédletek: színészek adták kölcsön személyiségük varázsát ahhoz, hogy e harmincnégy ember könnyedén megértesse magát hallgatóval, nézővel. S a színészeken kívül rendezők - meg technikusok, díszlet- és jelmeztervezők - művészetük és képességük legjavát adva ügyködtek azon, hogy mind a harmincnégy karakter hatásosan érvényesüljön. De most nincs segítség. most önmaguk állnak itt, pőrén, smink és jelmez nélkül. Nincsenek kulisszák, sem hangulatteremtő zörejek és zenei aláfestések, fényszórók sem világítanak. Rajtunk a sor, hogy e lapokon megteremtsük a hangjátékok és a színházi esték légkörét. rajtunk a sor: az írón, aki most csak puszta szöveget ad közre, és az olvasón, aki fantáziája végtelen színpadán fogja jelmezbe öltöztetni, díszletek közé állítani, megvilágítani és megszólaltatni ezeket az embereket. Hányféle előadás lesz? Ahány olvasó, annyiféle. Szeretném látni ezeket a színpadokat, szeretném látni alakjaim sokféle újjászületését. De meg kell elégednem annyival, hogy útjukra bocsájtom embereimet, rábízva őket az ismét és ismét életre keltő olvasókra." Vissza