Harminckilenc év a Magyar Televízióban

Előszó

Ha valaki hatvanéves és ebből harminckilencet a Magyar Televízió művészeti műhelyeiben töltött, akkor könnyen kiszámíthatjuk, hogy ifjan, huszonegy évesen került a Szabadság téri palotába. De ha tovább számolunk, láthatjuk, szinte a magyar televíziózás őskorától szolgálta a képernyő révén a kultúrát.
Málnay Levente egyike azoknak, akik ott voltak a kezdeteknél, akiknek munkáját az elsötétített szobák foteljeiben üldögélve néztük ámulattal, hogy lám, abban a kékesen villódzó dobozban mi minden tárul elénk, társaival együtt ő is odaszögezett minket esténként a készülék elé, hogy aztán azontúl rabjává is legyünk a televíziózásnak.
Akkoriban még csak asszisztenskedett, kitűnő rendezők és jeles darabok résztvevőjeként. De csakhamar önálló munkákban mutathatta meg tehetségét. Először irodalmi műsorok során, majd - a sajnos mostanság kiveszőfélben lévő műfajban -, a tévéjátékokban.
Abban az időben találkoztunk, lettünk munkatársak és barátok.
Igényességét már ismertem, nagyszerű írók munkáiból készített tévéjátékot-filmet. Amikor első közös művünkre sor került, éreztem, mennyire hasonlóak művészi elképzelései. Megnyugtató volt pontossága, mondhatnám zavarba ejtő alapossága. Láttam, hogyan veszi munkába a forgatókönyvet, készíti elő a forgatást. Általában véve is fegyelmezett ember, az igazságért elszántan harcoló, a silány munkát megvető, a hamisságot elutasító jellem. Amikor odaáll a színészei elé, amikor az operatőr mellől figyeli a jelenetet, olyan, mint egy ellentmondást nem tűrő uralkodó. Hiszen az is, uralkodik a stábon, nem zsarnoki módon, de a hibátlan teljesítményt megkövetelve.
Nála nincs lötyögés, nincs időhúzás, fejetlenség. Megtervezi a napi felvételi anyagot, mert tudja, hogy mit akar. Várkonyi Zoltán mondta mindig, ha a koncepció felől faggatták: jól megcsinálom, az a koncepció! Alighanem Levente is így vélekedik. Jól megcsinálni a tévéjátékot, a filmet, az irodalmi műsort. Jól. És ha valaki tehetséges, akkor ezzel már létre is jön a művészet.
Van egy nagyon fontos tulajdonsága, ami nélkül nehéz elképzelni az eredeti alkotót. Humora van. Vagy úgy is mondhatnám: van humora! Nemcsak a remek sztorizásokra gondolok, pedig abban is utolérhetetlenül szórakoztató, hanem arra mély humorra, ami a humanistákat, az élet szeretetét és tiszteletét mindenek fölé helyező művészeket jellemzi. Málnay Leventéről igazán távol áll a szentimentalizmus és mindenféle lilaság, nála az érzelmeket a emberi konfliktusok elemzése, megértése jelenti, nem elérzékenyül a sorsok láttán és ábrázolása közben, hanem a dolgok végére akar járni.
Volt néhány tévéjátékunk, készítettünk irodalmi műsort, novelláskötetemből dramatizált és felvett jeleneteket és úgynevezett Nyitott könyv adásában, belevágtunk egy sikerrel végigvitt sorozatba a falusi életről, aminek a forgatókönyveit írótársaimmal felváltva írtuk, s aminek Bertha Bulcsú adta az Öregberény címet. Színműveit is rendezte, A pénz komédiája Debrecenben, a Vidám finálét Budapesten, a Várszínházban. Ott, a színházi próbákon meg a premieren figyelhettem meg, mennyire együtt él a darabbal, szinte egész lényével szuggerálta a színészeket a játékra, hangtalanul mozgó ajakkal mondta velük izgatottan a dialógusokat, és fel-felszisszent, ha bakiztak.
Vígjáték, dráma, klasszikus és modern szerzők képernyőre vitt hosszú sora az eddigi életmű.
Micsoda remek színészekkel dolgozhatott! Ahogy egy szobrász rakja fel az anyagot a fémvázra vagy faragja ki kőből az alakot, a forgatókönyvek vázára úgy rakta fel és formázta Levente az élet számtalan sikeres vagy elesett, szánandó vagy nevetséges teremtményét. Ott vannak a dobozokban a történetek, egy realista művész vallomásai a világról.
Amikor a tőzsdepalotát tatarozták, a kapun kilépő Leventét csaknem agyonsújtotta a homlokzatról lezuhanó embléma. Szerencsére csak súrolta a fejét. "Ejnye, ejnye, Málnay! - tekintett rá fejcsóválva a Gondviselő -, még sok dolgod van, még sok szép feladat vár Rád, hát vigyázz épségedre!
Még sok szép feladat!... Úgy legyen! Vissza