a világon egyetlen dolog számít, a szerelem, a boldogtalan szerelem"
"ő olyan volt, mint az Ezeregyéjszaka. Mesélt, hogy éljen. Mesélt az ezeregy éjről, és aztán mesélt az ezerkettedikről is, amiről ezeregyszer hisszük, hogy nem, még nem most jön el." (Háy János)
Az egykori grófi kastély hatalmas homlokzati óráján öt perc múlva fél nyolc. Reggel, délben, este, évek óta mindig. Szomorú mementó, a kastély ugyanis történetünk idején öregek otthona, és a legtöbb öregember este fél nyolc körül hal meg. Memento mori.
"Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan lepereg az élet" - jegyzi meg a narrátor, a hajdan sugárzó szépségű és szertelen Maryska, aki most maga is az otthon lakója. Sokáig azzal áltatta magát, hogy az öregség csak másokat érint, neki addig még rengeteg dolga van a világban, és hogy szemérmesen szerelmes Francinján sem fog az idő... Csakhogy Francin közben magának való nyugdíjas lett, az agyoncsaphatatlannak hitt Pepin bácsi járóképtelen, az ő szépsége pedig már csak belülről sugárzik.
A Harlekin milliói Bohumil Hrabal kisvárosi trilógiájának, a Sörgyári capricció-nak és a Díszgyász-nak a harmadik kötete. Elégia szerelemről és halálról. Rezignált sorait szomorkás bölcsesség, szelíd irónia, derűs nosztalgia hatja át. És feltétel nélküli életszeretet. "Mi lesz avval a szerelemmel..." - suttogja Pepin bácsi a halálos ágyán.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.