Előszó
A magyar Törvénytár egyetlen részét sem ostromolták még olyan ádáz haraggal és gyűlölködő keserűséggel, annyi fanatizmussal és oly kevés meggyőződéssel, annyi álpáthosszal és olyan befelé való szégyenkezéssel, mint az 1920. évi XXV. törvénycikket. A duzzadó tavaszi ár tudja csak úgy marni, mosni, rágni a frissen hányt töltést, mert nem akar abba belenyugodni, hogy szabad terjedése elé gátat húznak s megvédik fullasztó tömege elől a keserves emberi verejtékkel épített gazdasági kultúrát.
A vezérszólamot, a ceterum vero censeot, hol a sajtó, hol politikusok intonálják, egyszer Varsóban, egyszer Genfben. Legújabban már a Dohány-utcai zsinagógában is ez a témája az ünnepi szentbeszédnek. A vezérszólamot azután variálja a kórus. Csak úgy zúgnak, háborognak, jajgatnak és dühöngenek a tézisek és antitézisek. El kell törölni a numerus clausust! El a demokrácia, a tanszabadság, a liberálizmus, a humanizmus, a jogegyenlőség, a külföldi hitel, a közmegnyugvás, a konszolidáció, a lelki szanálás érdekében. Minden bajunk eltörpül ez egy mellett. Valamennyi nyomorúságnak, inségnek, B-listának, munkanélküliségnek, hiteldrágaságnak ez a forrása. Akadnak a maguk számára komoly figyelmet igénylő politikusok, akik valóságos csodabalzsamnak, minden gazdasági és szociális baj orvosságának mondják a numerus clausus eltörlését. Szerintük még a trianoni határ is csak addig lesz meg, míg ennek a törvénynek a foltját liberális presztizsünkről leradirozzuk.
Ezzel a legalacsonyabb demagógiával azért kell a törvény elleni agitációnak élnie, mert helytálló érvekben kétségbeejtően vérszegény. Ércmagva nincs a harcnak, az elkeseredett cikkeknek és jól kiszámított nyilatkozatoknak, legyen tehát legalább minél nagyobb a füstje, a lármája és a bengáli fénye, mert hiszen nálunk már sokszor segített győzelemhez a porhintés, a "vakulj magyar" és a vállveregetés metódusainak elszánt alkalmazása.
Vissza