Előszó
Ki ne ismerné az ifjúság főbaját, mely sajnos, nem más, mint életfájának nedvét elsikkasztó, sorvasztó, lázas betegsége: az idejekorán kellett testi vágyaknak életerőt felemésztő tüze, a serdülő...
Tovább
Előszó
Ki ne ismerné az ifjúság főbaját, mely sajnos, nem más, mint életfájának nedvét elsikkasztó, sorvasztó, lázas betegsége: az idejekorán kellett testi vágyaknak életerőt felemésztő tüze, a serdülő ifjúságnak tudatos és öntudatlan vergődése a nemi élet kicsapongásainak fertőjében?!
E baj tovaterjedésének szeretnének gátat vetni a kormánykörök épúgy, mint az ifjúság nevelői s a gyermekek jövője felett aggódó szülők.
E bajnak óhajtja elejét venni a jelen sorok írója is, nem annyira felvilágosítással - hisz az ifjúság azon része, mely e betegségben szenved s melynek elsősorban szánja a szerző jelen művecskéjét, ritka kivétellel amúgy is tisztában van azzal - inkább az irgalmas szamaritánus szerepét akarja magára vállalni az eltévelyedett juhocskákkal szemben.
Olajat kíván önteni gyógyíthatatlannak kikiáltott sebeibe: vissza akarja adni az ifjúságnak azt a kegyeleméletet mely a zsenge fiatal kornak zavartalanul derűs s üde boldogságát képezte mindaddig, míg a hatodik parancs ellen nem vétkezett.
De nemcsak visszaadni, meg is akarja őket tartani a kegyelem utján, s mint lelkileg-testileg egészséges, munkabíró embereket akarja őket visszaadni a katolikus társadalomnak, egyháznak s a magyar hazának.
Szeplőtelen Szűzanya, Magyarország Nagyasszonya, fogadd kegyesen pártfogásodba művem zsengéjét! Az ifjúságot gyengéden szerető Jézusom szentséges Szíve, add reá áldásodat, hogy bő gyümölcsöket teremjen mindazok szívében, kik kezükbe veszik s olvassák!
Te pedig hazám katolikus ifjúsága, fogadd jelen soraimat azzal a szeretettel, mellyel azt neked földi s örök boldogságodat szomjazó barátod szánja!
Budapest, 1921 október hó 1-én.
Vissza