Harc a boldogságért

Előszó

Részlet a könyvből:

A nap vörös korongja vonakodva bukott le a hegyek mögé; mintha nem szívesen válna meg a festői képtől, amelyet utolsó sugaraival meseszerűen világított meg. Elfenburg valóban méltónak bizonyult nevéhez, amit régi-régi időkben kapott és méltó volt arra, hogy nevét a falu lakosainak játékos képzelete mítoszokkal, örökszép tündérmesékkel kösse össze. A falubeli öregek sokszor mesélték hosszu téli estéken ezeket a régi mondákat a fiataloknak, akik áhítatosan figyeltek rájuk; és ha idegen, városi ember tévedt az idillikus vidékre, elfelejtette megmosolyogni őket, talán inkább azon csodálkozott, hogy az erdő szines virágainak kelyhéből nem mosolyog rá egy-egy táncos, feketeszemű villi, hogy a gombák tányérjai alatt nem látja a törpéket nyüzsögni... Ha az idegen odatévedt a Drachenschlucht elé és belebámult a szakadék fekete torkába, ahonnan szeles időben fenyegető morgás hangzott fel, akkor életrekelt képzeletében a mesebeli sárkány, amely valamikor a szakadékban tanyázott és sorban felfalta azokat a merész lovagokat, akik át akartak hatolni a sziklás, bozótos, rémekkel telt hegységen és le akartak szállni a mesés szépségű völgybe, hogy elnyerjék Elfenburg szép várkisasszonyának kezét. Hogy is volt a monda? A szomszédos Riesenfels lovagjának sikerült a lehetetlen, megölte a sárkányt és övé lett a várkisasszony... Vissza