Harb József

Előszó

Előszó
A KIADVÁNY LÉTREJÖTTÉHEZ Mint élete tanúját, sokszor elkeserített az a szemlélet, amely a restaurált alkotások esetében csak a megmentett mű értékek méltatja, az építészeti összhang, - a képi, a téti, a hangulati egység visszanyert szépségét értékeli, - olykor név szerint megemlítve, netán méltatva az azt Irányító építészt, művészettörténészt is, de a restaurátor személyéről kevés helyen történik említés. Pedig a restaurátor az, - aki nem csak a főszereplő mű fizikai fennmaradását biztosította, hanem (tehetségéhez mérten) annak látvány!, esztétikai, szellemi, művészi Harb József 1929. március 19-én szü- értékét is visszaadta. Ezért magamra kell vállalnom, hogyHarb József művészi élet-letett Budapesten, és meghalt ugyanitt !!í/ár végigkísérve barátai, munkatársai visszaemlékezésével, művészettörténészek ér-1995. december 27-én. tékelésével bemutassak valamit erről az áldozatos művészi pályáról is. Talán megismerik
A Harb család férfitagja Németországból az emberen, a művészen, a restaurátoron keresztül ezt a munkaterületet, - szépségével, származott át Temesvárra több ember- fegyelmezettségével és bohémságával, kötöttségével és művészi szabadságával, nagyon öltővel ezelőtt. Édesapjától a festészet és fáradságos szellemi és fizikai munkájával együtt. a zene szeretetét és művelését, - anyai részről a finom kézművességet örökölte.
Mivel háború után az osztályidegen, nehezen igazolt értelmiséginek nehéz volt elhelyezkedni, az egész családnak segítenie kellett a napi gondok leküzdésében. így került Ő apró kis alkalmi munkái során többek között Oláh Gusztávhoz is díszletfestő munkásnak. A festés alapismereteit édesapjától tanulta, majd később szabadiskolába járt. 1949-ben az Iparművészeti Főiskolán, 1950-ben a Képzőművészeti Főiskolán felvételizett eredménytelenül. Végül 1951-ben vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, de származására való tekintettel semmiféle anyagi támogatást nem kapott. Valószínűleg ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy Ő hónapokra szanatóriumba került, ezalatt édesapja 1952-ben meghalt. A Képzőművészeti Főiskola első éveiben Fónyi Géza1 festőművész volt a mestere, 1957-ben a sokszorosítógrafika szakon végzett, Koffán Károly2 grafikusművész osztályában. 1957-ben nősült meg, de ismeretségünk az 1950-es közös főiskolai felvételin indult. 1957-ben megkapta a Képzőművészeti Alap tagságát és 1958-ban felvették a Fiatalok Képzőművészeti Stúdiójába. Több alkalommal részesült ösztöndíjban a Stúdiótól, és a fennmaradt értesítések bizonyítják, hogy a pályázatokon díjakat nyert alkotásaival 1958,1959,1960, 1961 és 1962-ben. Szerencsére az Állami Vásárlóbizottság is megvásárolta a kiállításokon bemutatott képeit. Mindez szükséges volt a mindennapi megélhetéshez, ahhoz, hogy alkotni, dolgozni tudjon, hiszen egész életének „értelme" a festészet volt, akár saját magának alkotott, akár a restaurálás területén élte meg.
1957 őszén Németh Gáborral együtt műtermet tudott bérelni, ami végre biztosította a munkakörülményeket. A restaurálás műfajával 1960-ban próbálkozik először. Eleinte valószínűleg a létfenntartás biztosítása is közrejátszott vállalásában, - hiszen mellette még megmaradt az alkotás lehetősége, amit párhuzamosan művelt is. De a 60-as évek közepén úgy
1 Fónyi Géza (1899-1971)
2 Koffán Károly (1909-1985) Vissza