Németalföld művészete a XVI-XVII. században

Előszó

"Csak azok a művek, melyek Itáliában keletkeztek, érdemlik meg az igazi művészet elnevezést, sehol sem tudnak jól festeni, csak Itáliában." Így mondotta 1538-ban Rómában egy portugál festőnek és építésznek, Francisco de Hollandiának Michelangelo Buonarotti, a művészetről folytatott beszélgetései során. A németalföldi festőket ugyanakkor úgy jellemezte, hogy azok csak részleteket tesznek egymás mellé. Mezők zöldjét, fák árnyékát, folyókat, hidakat és épületeket festenek és bennük embereket helyeznek el, az egységes kompozíció, az összhatás tekintetében alkotásaik tökéletlenek.
Ez a nézet, amely a klasszikus reneszánsz általános véleménye volt Itáliába és az Alpokon túl eső részeken, így élt tovább évszázadokon át. Tudósok, kutatók és műkedvelők egyöntetű megállapítása szerint az olasz reneszánsz merített legközvetlenebbül a tökéletes ideálnak elismert klasszikus görög és római művészet fennmaradt emlékeiből. Az olasz reneszánsz művészek értették meg leginkább és fejlesztették tovább az antik művészet szellemét. Csak a későbbi kutatás, amely összevetette a kor művészetének jelentős eredményeit és gondos mérlegelés után mondott ítéletet, mutatott rá arra, hogy a táj, a népélet és arcképfestés, a természet- és jellemábrázolás terén a németalföldi festészet már a XV. században nemcsak elérte, de túl is szárnyalta az olasz művészetet. Vissza