Harangtemető (dedikált példány)

Fülszöveg

Szepesi Attila 1942. április 21-én született Kárpátalján, Ungváron. Iskoláit Beregszászon, Budapesten, Pécsett és Szegeden végezte. magyar-rajz szakos tanárként néhány esztendeig alföldi falvakban tanít. Élete első három évtizede szinte egyetlen vándorút, s mindez nem csupán idő és tér koordinátáin igaz. Érdeklődéssel fordul régi irodalmunk elfeledett szerzőihez, s mintegy megkerülve a már-már kötelező XIX. század hagyományt, a névtelenek, az elfeledettek munkáiból merít ösztönzést. Mint egy kritikusa írja: "Nemzedékéből elsőként meri a verset az évszázadok mélyére süllyeszteni." Írásait 1962-től közlik a lapok és folyóiratok. 1972-től a Kortárs, 1976-tól az Új Tükör munkatársa. Weöres Sándor mellett inaskodik a Három veréb hat szemmel című antológia összeállítása idején. Néhány emlékezetes utazást tesz - mintegy az ifjúkori barangolások tükrében - a Kaukázusban, a Balkánon és Szászországban. Verseskötetei: Az üveg árnyéka (1970), Hegedősének (1973), Az éjszakára (1979), Zöldvári ének (1979), Pitypang-királyfi (1980), Sorstalan énekek (1981). Gyerekeknek is ír, és németből ifjúsági könyveket fordít. Öt gyermek édesapja. 1980-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
"Semmi sem áll távolabb tőle, mint a váteszi szerepkör, a nagy szavak heroikus-romantikus igézete, mégsem hódol be a mai magyar költészetben már szinte kötelezővé vált groteszk divatjának, sőt azzal szemben kifejezetten érzelmesnek és klasszikusnak tetszik... Kudarcot vallunk, ha az ösztönös költő-tudatos költő ellentétpárját próbálnánk valamiképp Szepesi Attila költészetére alkalmazni. A két típus és módszer határán szemlélődve ír, vagy inkább hangosan töpreng, azzal sem igen törődve, ha éppen nem hallja senki." (Szentmihályi Szabó Péter)
"A harsány versszőttesek, hímzések, slingelések kedvelőivel szemben tudatosan puritán. Egy nagyszerű, de napjainkban inkább csak irodalomtörténetileg eleven hagyományhoz kapcsolódik, az úgynevezett Nyugat-vershez... Egy alanyiság látszatától megfosztott, mélyen alanyi érzelemvilág nyilatkozik meg a látszólag másról szóló szavakban." (Lengyel Balázs)
"Szepesi Attila lírája a hang költészete. Olyan értelemben, hogy mindenkor hangzik és zeng, és még néma olvasásban is tapintjuk dobhártyánkkal a vers hangtestét... A hangzó költészetnek ez a bongása-csengése harmadfélezer éve modern... A jó hagyományokat tiszteli és nem a XIX. század eklekticizmusát, s noha egy-két csavargással nemsokára túljut az emberélet útjának felén, még mindig az első, eredeti kamasz-elragadtatással élvezi a világgáeredés-vaj-hová-érkezés gyönyörűségét." (Határ Győző) Vissza