Harangozok

Fülszöveg

E verseskönyv azért izgalmas, mert nem a kész költőt mutatja, hanem akivé lehet. Hangot, hangulatot próbál, formát keresgél, nyílt üzenetként leveleket továbbít. Egyszer úgy, hogy a levélforma lesz a lírai mondandó maga, máskor pedig a míves, formaérzékeny, gyakran népköltészettel telített vers rejti az üzenetet.
Hangosan kell kiáltania annak, aki először jut föl a toronyba, vélekedhetnénk a kötet verseit olvasván. Tótszegi kezdő lépéseire is a mindent-körülölelés a jellemző: olyan romantikus pátoszú, történelmi igazságot visszhangzó lármafa, kinek a szólás erkölcse mindennél többet ér. Költőnknél először van a protestáló harag, a jogfosztottság elleni tiltakozás, a mindig valakit (és valamit) menteni igyekvő szándék, s csak utána a megszólalás mikéntje. Nemegyszer azért a vers - ítélőszék lesz.
Mégsem lebecsülendő a költő ilyen irányú építkezése: a lelkiismeretére kell hallgatnia annak, aki később maga is lelkiismeretté szeretne válni. A sors oldja meg a hangütést, a barangolások pedig egy-egy vers hangulatát. Nem kétséges, veszélyes terepen jár, olyanon, ahol még nem szedtek föl minden aknát. Nyílt, alig rejtőzködik, tiszta énekhangját gondolja pajzsnak, ami megvédheti a támadások ellen. Versei egyértelműen tanúsítják irányultságát, a tájékozódás mélységét - hazátfoglalóban. Végtére minden ezt az önkeresést szolgálja: a bibliai jelképek, a népköltészet közelsége épp úgy, mint a más hangjába rejtőzés vagy a szimbolikus történelmi mese, parabola. Vissza