Előszó
Harangozó Miklós tizenöt éve él álmai városában, New Yorkban. Utazásai során nem csak az Újvilág, az egész golyóbis vándorává vált. Kína, Egyiptom, Mexikó, Hawaii, Itália, Görögország, Anglia,...
Tovább
Előszó
Harangozó Miklós tizenöt éve él álmai városában, New Yorkban. Utazásai során nem csak az Újvilág, az egész golyóbis vándorává vált. Kína, Egyiptom, Mexikó, Hawaii, Itália, Görögország, Anglia, Puerto Rico élményvilága formálta gondolkodását.
Isten kegyelméből mégsem vesztett hazát, hanem egy új, „kölcsönvett hazával" lett teljesebb. A kétlaki életforma lehetőséget adott arra, hogy félig-meddig kívülállóként szemlélje egy magyarországi kisváros és egy amerikai metropolisz mindennapjait.
Ám a dantei megmérettetés elől nincs hová futni:
„az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz utat nem lelém."
Bizony, meg kell járnia a poklot annak, aki nem vaksi bábként éli napjait, hanem reménykedő szívvel és friss értelemmel keresi léte igaz célját. Az út gyötrelmes: a kétségek közt vergődő ember „palánkvárként ágyúk ellenében ostrom alatt áll."
Hogy mi ad erőt a kíméletlen létbogozáshoz? Hajdanvolt-mindigvárt szerelem, az ősöknek fakó fotográfiákról figyelő tekintete, rendíthetetlen igazságérzet, s a zsigerekből sarjadó életvágy: „Nem tudok nem remélni." Ne csörtessünk titkai után. Ha szívébe fogad minket, ő maga fogja átnyújtani a hetedik szoba kulcsát.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal